Page 13 of 13

TISZTA VIZET A POHÁRBA! (2014 Március)

Az utóbbi időben számos felkérést kaptam, hogy csatlakozzam egy bizonyos ügyhöz.
A legutóbbi megkeresés ebben a témakörben tegnap érkezett. Ezután belenéztem egy hírműsorba, és az ott látottak felszakítottak bennem egy gátat. Végképp betelt a pohár. És most már ki is ömlik.
Ennyi év közös munka után úgy érzem, rátok is tartoznak az alábbiak:

Tehát kaptam egy e-mailt: hamarosan bizonyos emberek szerveznek egy összejövetelt, ahová szeretnék, ha én is elmennék, sok más Kulturális Kreatív ismerősömmel együtt.

Intuíciómra hallgatva megmutattam a levelet egy barátomnak, mert több szem többet lát(hat). A válasz meg is érkezett: a találkozót óraműpontossággal arra az időpontra szervezik, amikor éppen egy nemrégiben meghirdetett országos politikai rendezvény zajlik Budapesten.
Ezt az invitálók elfelejtették közölni velem.
Utólag már meg sem lepődöm, annyira klasszikus a manipuláció eme formája (is).
A gondom inkább azzal van, hogy ezek a megkeresések általában “nagynevű”, magukat kulturális kreatívnak feltüntető emberektől érkeznek… – mert nem ez az első eset.

Már több alkalommal megkörnyékeztek “báránybőrbe bújt ordasok”, akik a KK-közösséget általam próbáltak saját céljaikra felhasználni.
Többször kaptam ajánlatot a választások közeledtével különböző politikai irányultságú szervezetektől, avagy korábban arra próbáltak rávenni, hogy kilóra, értsd: pénzért adjam el a KK domain neveket és a közösségi oldalak hozzáférési kódjait, amiket saját zsebből finanszírozva, sok munkával építettem fel, s ez így van a mai napig.
Minden ajánlatot visszautasítottam, ám ezek az erők nem nyugszanak: még mindig elég vastag a bőr bizonyos testrészükön, hogy újra és újra megkörnyékezzenek.
Neveket is mondjak?
Megteszem, ha rákényszerítenek.
Addig is: akit érint, az tudja, miről van szó.
Sokan vannak, és némelyikük “magasan”.

Tegnap késő este hazaérve láttam az említett hírműsort: a Magnet Bank egyik tulajdonosa mosakodott éppen a Simon-ügyként elhíresült pénzügyi tranzakciók kapcsán. Nagyon elszomorodtam: az egész magyarázkodás csak még inkább hiteltelenné tette az egész – magát etikusnak hirdető – intézményt.

Külön története van annak, ahogy az elmúlt évek során “szociális tevékenységeikkel” megcélozták a Kulturális Kreatívokat és azok rendezvényeit. És ők vonultak is sorban az itt meg nem nevezett központi helyre. Engem is többször megkerestek… Például azért is, hogy készítsek reklámfilmet a Magnet Bankról. Ez a terv végül nem valósult meg, és ezért hálát adok a sorsnak.
Egyszer azonban – engedve a többszöri invitálásnak – elmentem az egyik rendezvényükre.
Mindenki ott volt, aki “számít”, sok-sok ismerős arc, KK-ok, üzletemberek. Korábban többükkel készítettem interjút és filmeket.
Erről röviden csak annyit, hogy egyik ámulatból a másikba estem: egy olyan fajta “szellemiséget” kellett megtapasztaljak, és az események olyan irányt vettek, hogy egyszerűen fel KELLETT állnom az első sorból, és távozni, pedig távol áll tőlem a teátrális viselkedés.

Nem lehet többé makogással, magyarázkodással elbújni a felelősség, tetteink következménye elől, ahogy azt most a Magnet Bank prominens embere teszi. Hol vagyunk? Mik vagyunk? Hová süllyedünk még?
Ezért hallgatom fájdalmas szomorúsággal e műsort.
Miért kell bármelyik körnek lefeküdni? Ja, pénzért… ne is mondjátok, tudom, engem is megkörnyékeztek néhányszor, ahogy már utaltam rá.

A legkiábrándítóbb az, ahogyan az egykor együtt, egy ügyért lelkesedők egymás háta mögött a másik hátába döfik a kést…
Én nem veszem fel ezt a kesztyűt, mert valami visszatart ettől.
Tombolnak az erők, de szorosan kell tartani az irányzékot.
Pedig a korrupció és a New Age-es őrület kart karba öltve szinte a megszállottságig bénítja le a mégoly kreatívnak tűnő embereket is, és a tárgyalások alatt magamon érzem lesajnáló tekintetüket:
Szegény hülye! Nem kell a tuti? Pedig feleznénk a zsíros koncon! Ami jár, az jár!
A válaszom akkor is: NEM! SOHA!
Kinek-kinek a lelkiismerete szerint: nyírjatok, beszéljetek ki, az is eljut hozzám, csak idő kérdése, és tegyétek, amit jónak láttok – gyümölcséről ismerszik meg a fa. A képmutatók idejét éljük, de már nem sokáig lehet átverni mindent és mindenkit. Az intellektuális önfelmentések nem adnak valódi feloldozást. az igazi morál nem igényel magyarázkodást: vagy van, vagy nincs. Legbelül mindenki tudja, hol áll.
Én is tudom.
És igen: számomra is fájdalmas a szembenézés. De nem akarom megúszni.

Ám felejteni sem szeretnék. És nem is fogok.
Én hiszek a csodákban. Bármikor kegyelmet kaphatunk, ha nem félünk.
El kell dönteni, melyik oldalon állunk, vagy elsöpri a szemetet az idő.
Soha nem késő.

Sok erőt és kitartást kívánok minden KK-nak, aki nem kurvult el ilyen-olyan érdekek mentén, és meg tudta őrizni szívét és reményét a kitartó munka gyümölcsében, melyet egy bizonyos könyvben a Mennyei Jeruzsálem falának neveznek.

Fogel Frigyes

Gondolatok az új évezred küszöbén – interjú Thomas Meyer-rel – kérdező: Fogel Frigyes (November 2013)

– Mi a mi feladatunk?
–  Magyarországon – ahol tíz éve jártam utoljára – nagyon összetett a helyzet. Én úgy látom, vannak, akik – kicsit naívan –, illetve sok egyéb miatt  lelkesednek az Európai Unióért, bár ez a lelkesedés gyengülni látszik mostanában, de szép számmal vannak olyanok is, akik spirituálisan aktívak, és nem restek tanulmányozni a szellemtudományt: érdeklődést mutatnak olyan közép-európai gondolkodók iránt, mint többek között Steiner, Wegman, Polzer vagy éppen Moltke. Egy nagyszerű feladat látszik itt kirajzolódni: hidat kell képezniük Közép-Európa és Magyarország között, hiszen a szláv népek minden jel szerint sokkal jobban sérültek a bolsevizmus hetven éve alatt: szellemi apátiába süllyedtek. Ha érdeklődnek is a spirituális dolgok iránt, akkor sem törekednek önállóságra, csak követni akarják az áramlatokat – ha ortodoxok, akkor mondjuk Moszkva, ha antropozófiával foglalkoznak, akkor meg kizárólag Dornach felé figyelnek. Ezért én úgy látom, a magyaroknak nagyszerű lehetőségük van arra, hogy egészséges spirituális individualizmussal erősítsék a keleti népeket. Az önök népének történelmük során oly sok ellenálló erőt kellett kifejtenie a különféle külföldi hatalmak ellen,  a törökökkel, a Habsburgokkal, a bolsevik uralommal szemben, hogy mára nagyon erős individualizmus alakult itt ki. Steiner a közép-európai népekre vonatkozó karakterológiájában azt mondja, hogy egy dologban közösek mindannyian: nagyon erősen küzdenek az individualizmusért. Hát még, ha ezt a tulajdonságot a Magyarországon meglévő ellenálló erővel kombináljuk, amelyet néhányan – köztük Steiner is – turáni elemnek hívnak…!  Egy jó barátom, akivel Budapesten találkoztam, szerintem nagyon találóan fogalmazta ezt meg:  „A magyaroknak az a feladatuk – és a lehetőségük is megvan rá –, hogy megnemesítsék turáni elemüket.” Ez pedig nagy erőt jelent, ha kifinomultsággal, megtisztultsággal és individualizmussal párosul. A feladat tehát az, hogy a magyarok elvigyék ezt az erőt keletre, arra a területre, mely hetven évig a tetszhalál állapotában volt. Úgy látom, ennek egy nagy akadálya van évszázadok óta: a szláv népek elleni általános antipátia, a tőlük való különbözőség tudata. Ha ezen túljutnának végre – első ízben történelmük folyamán –, akkor Magyarország tényleg betölthetné ezt az úttörő szerepet.

– Miért ír?
– Hogy sok pénzt keressek vele…. ☺ Na jó, nem azért. Könyveim azokat az embereket célozzák meg, akik többet akarnak tudni az elmúlt idők igazi történéseiről, akik független véleményt akarnak formálni bizonyos politikai, történelmi és kulturális eseményekről. Írtam az európai kommunizmus előtörténetéről, amelyet nem igazán az európaiak alakítottak ki, hanem egyrészt nyugati gazdasági érdekekhez fűződő személyek, másrészt a római katolikus egyházhoz közel álló emberek. Csak nézzünk meg közelebbről olyan alapítóatyákat, mint pl. Jean Monnet és Robert Schuman, és vegyük észre a nyugati érdekeltség és a katolikus egyház egyidejű képviselőjét Monnet-ban, akin keresztül megtudhattuk, hogy mivé is kéne Európának válnia… És szerintem ma is így állnak a dolgok. Például az Európai Központi Bank egyik vezetőjéről tudjuk, hogy római katolikus, sőt, jezsuita neveltetést kapott, s aki egyben a Goldman Sachs embere is, vagyis akiben a mai Európát létrehozó két áramlat egyesül.
Több publikációm is megjelent arról, hogy az első világháború miként vetett véget az európai nemzetállamoknak. Németországban Helmut von Moltke ezt a szándékot már akkor világosan látta. Ezért a célért munkálkodtak azok a nyugati körök is, akik az úgynevezett szocialista tapasztalatszerzést készítették elő Keleten – mert ezt Nyugaton készítették elő –, meg tudom mutatni az ezt bizonyító forrásokat, vagyis nem össszeesküvés elméletekről van szó. Világos, hogy ezek a folyamatok éppenséggel nem az európai szellemiségből fakadó folyamatokat segítették elő. Európa mesterségesen szétszabdaltatott; így sok különféle történelmű, kultúrájú ország próbálkozott egy egységesített kultúrájú Európa létrehozásával a nyugati demokratikus absztrakt modell mintájára, de ez a kísérlet új impulzus híján eleve kudarcra volt ítélve. És íme a hiányzó láncszem: Steiner elmélete a hármas tagozódásról, melyet  először egy osztrák életrajzíró ismertetett Károly császárról szóló művében.

E Károly császárról szóló vastag kötetben egy külön fejezet szól arról, hogyan tudnának az európaiak új társadalmi formációt kialakítani, melyben megmarad az ember szellemi önállósága, és a gazdasági életet nem veszélyeztetik belső villongások és nemzetek közti háborúk. Ez lehetett volna a követendő alternatíva. Károlyt császárt még érdekelte is ez az elgondolás, de intrikák érték a – hogy is nevezik ezt? igen, – a kabinetfőnökét, Arthur Polzer-Hoditz-ot, így az egész ügy a süllyesztőbe került, elveszett mint alternatíva. Egyértelmű szándékot lehet abban a tényben felfedezni, hogy a két évvel később, 1930-ban megjelenő második kiadásból már kihagyták ezt a memorandumot! Ezért sem terjedhetett el a köztudatban a hármas tagozódás elmélete sem. És azóta nem beszélhetünk a szó igazi értelmében Európáról, csak egy egyoldalú gazdaságú, egyházú és szellemiségű Európának hívott területről. Ide kívánkozik egy kép – Andersen  A császár új ruhája című meséjéből. E történet szerint a császár új ruhája igazándiból nem is létezik, a császár meztelen, de mindenki a gyönyörű ruhájáról beszél, mert a “közmegegyezés” ezt kívánja. Ma a “politikai korrektség” mondatja azt, hogy Európa ruházata pompás, miközben sehol semmi: napjaink Európája egy gyermeteg császár, akinek valójában nincs új ruhája. Holott tudjuk, hogy nagyon is nagy szüksége lenne erre a valóban új ruhára.

– Létezik megoldás?

Az egyetlen igazi alternatíva, mely érdemes arra, hogy beszéljünk róla, és amelyet épp mostanság kezdünk megvalósítani… Legalábbis megpróbáljuk.
Látnunk kell, hogy a szellemi élet egyre inkább ellenőrzötté válik: még Svájcban is az a tapasztalat, hogy nincs szabadság az akadémiai tanításban. Álljon itt példának egy barátom esete, aki a szeptember 11-i események kapcsán végzett kutatásokat, és emiatt nehézségei támadtak akadémiai karrierjében.  A szellemi élet korlátozása – Svájcban! Ez rossz ómen.
Egyet tehetünk: a hármas tagozódáshoz, a steineri impulzushoz fordulunk. Látjuk például, hogy a pénz kezelésének új módja alapvetően szükségszerű. Mert a pénz helyzete manapság, enyhe kifejezés, ha azt mondom, őrület, sőt több, mint őrület. Kimondottan egészségtelen. Csak egy szűk rétegnek, a globalista elitnek hoz hasznot. És a többiekkel mi lesz? (itt lendíti a karjait) „Pokolba velük!” – mintha ezt mondanák, vagy a szociális intézményekben a helyük. Ezt a problémát csak érzékeny intelligenciával lehetne megoldani, a hármas tagozódás szempontjai alapján. Ahogyan én látom, egyszerűen nincs más alternatíva.

-– A mai döntéshozók tudatosabbak?

– Nem tudom, hogy tényleg nyitottak-e. Szerintem még talán még szigorúbbak, merevebbek. Nem hiszem, hogy ma könnyebb lenne bevezetni a hármas tagozódás alapelveit, mint száz évvel ezelőtt. Lehetséges, hogy egy olyan krízist kell megéljük, amely már nem letagadható, és mindenképpen cselekvésre kényszerít. Globálisan még nem érkezett el az ideje, de talán már elég közel vagyunk hozzá, hogy az emberek bevallják, a régi szisztéma nem működik, máskülönben nem élnénk át a totális nemzetközi összeomlást. Ha ezt tudatosítjuk minél többen, akkor talán van még egy esély arra, hogy rámutassunk a hármas tagozódás lényegére. De addig is, amíg elérkezik ez a pont, fontos, hogy legalább néhányan tudjanak róla, mert különben készületlenül ér bennünket a végső lehetőség, és megint elszalasztjuk az alkalmat, mint 1989-ben is tettük, ha még emlékszünk rá. Zárójelben jegyzem meg, hogy természetesen Magyarországon és Németországban is voltak, akik már sokkal korábban tudtak a hármas tagozódásról.

Kelet-Németországban egy Rolf Heinrich nevű férfi írt egy könyvet 1989-ben, még a fal leomlása előtt, melyben nyíltan megfogalmazta ezt, kimondta, hogy a szocializmusban nincs jövő. Ezt a könyvet 1989 áprilisában Hamburgban adták ki, és szerintem útjelzőül szolgált azoknak, akik a szocializmus megállításán munkálkodtak. Mert ez a döntés nem a népből eredt. Nyilvánvalóan felhasználták az emberek elégedetlenségét ahhoz, hogy véghezvigyék a megdöntést, de a terv kiötlőit sokkal inkább a nyugati anglo-amerikai gazdasági körökben találjuk, akik új piacot akartak, és lehetőleg ellenállás nélkül. Tényként kell megállapítanunk, hogy iszonyatos sebességgel zajlott Kelet és Nyugat újra-egyesítése, különösképp Németországban. Tudni kell ehhez, hogy Németországot például nyomás alá helyezték, hogy hagyja el a német márkát, és ez konkrétan azt jelentette, hogy nem volt más választásuk. Azon kevesek pedig, akiknek lett volna választási lehetőségük, a naivitás csapdájába estek, mert nem hitték, hogy mindaz megtörténik, ami végül megtörtént. Persze, akikről beszélek, nem is voltak abban a helyzetben, hogy beleszóljanak a folyamatokba. Ezért a következő krízisben, amely biztosan eljön, jó lenne, ha több olyan ember lenne, aki tudatában van az említett alternatíváknak, melyeket a gyakorlatban még nem alkalmaztak, így senkinek sincs joga azt mondani, hogy nem működnek, hisz még ki sem próbálták azokat.

– Létezik közép-európai küldetés?

Közép-Európának ez nagy feladata lenne. De nem tudom, van-e elég ember, aki képes a nyugati mintától ls a hagyományos katolikus egyházi dogmákon is túllépve gondolkodni. Ha nincs elég ember, akik szabadok mindkettőtől, akkor a közép-európai missziót nem lehet véghezvinni. Mert ez szoros kapcsolatban áll a jó értelemben vett individualizmussal, egy olyan szellemi élettel, mely szabaddá lett bármely több száz éves hagyományos érdekközösséghez való bilincstől. A mai Európára jellemző tendenciákat jól mutatja egy – az angol gazdasági lapban, az Economistban húsz évvel ezelőtt közzétett térkép, mai valóságunk megelőlegezésének bizonyult. Néhány gazdasági elemző jóslatát ábrázolta arról,hogyan fest majd a világ és Európa a XXI. században.  Nos, ezen a térképen nem szerepelt Európa. Csak Euro-Amerika és Euro-Ázsia. És ma minden egyes pont Európában – ha földrajzilag beszélünk Európáról – vagy Euro-Amerika – vagy Euro-Ázsia. Világos, hogy ezen interjú alkalmával mi most Euro-Amerikában ülünk.
Szóval nagy kérdés ez, hogy az európaiak tudatában vannak-e még egyáltalán annak, ami Európa szerepe kellene legyen a világban: nevezetesen a Nyugat és Kelet közötti közvetítői szerepnek. Ha Európát szellemileg és politikailag lerombolják, ezt a feladatot nem lehet többé véghezvinni. És most éppen itt tartunk. Szerintem.
Ahogy arról már Rudolf Steiner is beszélt, Károly császár testvéte és kabinetfőnöke, Ludwig Polzer nem ismerte túl jól a korabeli gazdasági folyamatokat. Csak azt tartotta fontosnak, hogy Európa gazdasági szempontból versenyhelyzetben maradjon a Nyugattal szemben. Azt tudta, ha ez nem valósul meg a gazdasági erőfölényen keresztül, akkor Eruópának nincs többé kulturális szabadsága, semmije sincs. És ma tényleg az a helyzet, hogy ha az euró összeomlik, vagy ha az euró túlzottan függ attól, hogy mi történik a dollárral vagy keleti valutákkal, látjuk, hogy nagyon nehéz független szerepet játszani abban a hatalmi játszmában, amely elkövetkezik, és amely Kínát felszínre hozza majd – ez nem is kérdéses. Kínának azt hiszem 1,3 milliárd lakosa van, mindenhol növekednek, beruháznak Afrikában, és a forráselemzések is kimutatják, hogy egyre erősödnek. Ahogyan az USA felépítette technológiailag a Szovjetuniót, ugyanúgy építették fel Kínát is. Az amerikaiaknak mindig kell konstruált ellenfél. Ugyanakkor – és egyedül ez tartja bennem a reményt –, oly módon manipulálják az egész játszmát, hogy mindvégig ellenőrzésük alatt tartsák az “ellenséget”. Ez sokáig így működött, de ez már nem tarthat így sokáig. Eljön az idő, hogy az Amerikai Birodalom is leszálló ágba kerül, ahogyan a Római Birodalom is hanyatlásnak indult.

– 2001. szeptember 11.

– A szeptember 11-i szörnyű merénylet után azonnal lezárták New York-ban, a Pentagonban, és a harmadik helyen, Shanksville-ben az érintett területeket, úgyhogy a szokásos bűnügyi vizsgálatot nem is engedélyezték. Még a törmeléket is elszállították a toronyból, és azt a néhány fém gerendát, melyek nem mentek teljesen tönkre, Kínába szállították, ahol most valamilyen csatahajót építenek a szeptember 11-i belőlük. Ez történt – bűnügyi nyomozás nélkül! Ezek a tények is égetően hiányoznak az újságokból: a kritikai újságírás a legtöbb esetben nem hallgatott. A legalapvetőbb bizonyítékok és cáfolatok nélkül továbbították az amerikai kormány által alkotott és világszerte elfogadott konspirációs teóriát, arról hogy 19 iszlám terrorista tervelte ki és hajtotta végre az egészet. Tehát teljesen kimaradt a lapokból a kritikus kérdőrevonás, elfogadták, benyelték a több pontos is nevetséges magyarázatot. Az összes konspirációs teória közül eddig ez volt a legrosszabb.
A konspirációs feltevésekkel kapcsolatban mindig megkérdezheted: Megmagyarázza a tényeket? Ha konspiráció volt, akkor kell legyen egy olyan teória, amely megmagyarázza a tényeket, a hivatalos teória pedig ezzel szemben palástolja azokat. Az egyik fontos körülmény, amely rávilágít a hiányosságokra, a New York-i épületek bontásának módja. Volt szerencsém hét évvel ezelőtt egy ausztriai konferencián az északi torony gondnokáva beszélni.  Egy nyilvános előadáson is elmagyarázta, hogy szeptember 11-én, az hiszem, egy keddi nap reggelén, 8 órakor gyülekezője volt brigádjának a második földalatti szinten, és hirtelen erős robbanásokat hallott alulról. Erre semmiféle magyarázatot nem talált. Néhány perccel később egy férfi viharzott be a irodájába, aki égett, már vált le a hús a csontjáról, de még el tudta mondani, hogy egy liftben érték őt az alulról feltörő lángok. Majd később – folytatta –  halk robbanásszerű hangokat hallott valahonnan felülről. Nos, erről a tényről a hivatalos híradásokban egyáltalán nem volt szó. Több száz ember hallott robbanás-sorozatot, és ha ezt nem is vennénk figyelembe, az interneten sok jó dokumentumfelvételt lehet látni róla: például  Richard Gage Kaliforniában készített egy különleges filmet délután, csak hogy megmutassa, hogyan omlanak össze a tornyok, valamint a Hetes Épület, melybe nem repült bele repülőgép. Gyakorlatilag a szabadesés sebességével omlik össze!
Ezt a látványos összeomlássorozatot nem lehet egy, kettő, három vagy négy repülőgép ott fent történő becsapódásával megmagyarázni, csak – hogy is mondják ezt? – tervszerű lerombolással. Tehát ha tervszerű lerombolás volt a dolog hátterében, akkor minden úsjágírónak és kutatónak meg kell kérdeznie, mi folyik itt? Tiszta sor, hogy terrortámadás volt, de a két repülőgép épületbe való beleütköztetése nem magyarázat arra, ami utána történt – ez mindenki számára a napnál világosabb, akinek egy kicsi fogalma is van a fizika törvényeiről.
Úgy tudom, még az a teória sem nyert bizonyítást, hogy a merénylet hátterében Osama Bin Laden – akit azóta állítólag megöltek – és csapata áll.  Ez a kép azóta sem állt össze. Szóval ki tette? A média már nagyon ért ahhoz, hogy globális hatású történéseket egy bizonyos módon fogadtasson el a világgal.

Volt egy a szeptember 11-ét megelőző esemény, melyet behatóbban tanulmányoztam rövid publikációmhoz, és ez Pearl Harbour volt. Ha megnézzük Pearl Harbour igazi történetét, melyet még az akadémikus történészek is lejegyeztek abban az időben, és amit én már ismertem szeptember 11-e előtt is, nos, akkor láthatjuk a tényt, hogy az egész világ elhisz egy történetet, amelynek hamis voltát már 1947-48-ban tisztázták. S ez – az emberek ellenőrzés alatt tartása szempontjából – elég nagy előrehaladás. Látható: az egész világ elhiszi azt a történetet, amit el akarnak hitetni vele. Pearl Harbour jó példa erre. Aztán ott van például a szintén megkérdőjelezhető „holdbéli eset”. Tudatosan mondom azt, hogy „holdbéli eset”. Az már tisztázott, hogy sok momentumot a stúdióban vettek fel, például Armstrong úr híres mondatát is, nem biztos, hogy jól idézem szó szerint: „Kis lépés egy embernek, óriási lépés az emberiségnek”, vagy valami ilyesmi, szóval ez egy stúdióban elhangzott mondat volt!! Tehát nem a Holdon mondta, holott úgy tálalták, és van még egy csomó más manipuláció is ebben az ügyben, de – a lényeg –, hogy a világ bevette…
Aztán jött szeptember 11-e, mely Pearl Harbour-on alapult, és amit rögtön azzal hasonlítottak össze. Mikor hallottam, hogy Pearl Harbour-t emlegetik, azt gondoltam: „Ó, hát még a kulcsot is megadják hozzá azoknak, akik ismerik Pearl Harbour igazi történetét!” És ez egy nagyon fontos nézőpont. Hogyan lehet befolyásolni a tömegeket azzal, hogy olyan történetet mondunk el nekik, amely nem  a tényeken alapul, mégis sikerül elfogadtatni velük. Ez a hatalom egyik eszköze, mely jelentősen növeli erejét és befolyását. Ez, magasabb szempontból – vagy mélypszichológiai vonatkozásban is nagyon fontos dolog. Nagyobb közösségi hatalomhoz jutunk, ha sikeresen hazudunk a közönségnek. Európa feladata ez lenne: „Nézzük a tényeket! Ne politizáljatok, ne csináljatok hatalmi kérdést mindenből! Mik a tények?”.  Véleményem szeritn az európaiaknak nem kellene kritkával illetni az anglo-amerikai hatalmi elitet amiatt, hogy sikeresen manipulálják a tudatosságot, a saját lustaságuk miatt. Szerintem mi, europaiak csak magunkat hibáztathatjuk álmatagságunkért, gyávaságunkért, mert túl nagy hatással van ránk a pénz hatalma. Ezért hallgatunk, és tesszük, amit diktálnak.  Tudom, hogy akad jónéhány olyan európai politikus, akik nagyon is kritkusak szeptember 11-ével kapcsolatban, de nem merték felvállalni a véleményüket.
–  Elkerülhető lett volnal az első világháború?
–  Az 1890-es években Nagy-Britanniában több olyan elemzés megjelent, amelyek pontos felvázolták a történelmi fejlődés szükségszerűségeit, és kiválóan ábrázolják az ember individuális fejlődését az időben. Tudták például, hogy a szláv népnek missziója lesz a jövőben. Akkor még éretlenek voltak ehhez a küldetéshez. És éppen ezért lehet velük “játszani”, alakítani őket szinte tetszés szerint. Csak szláv körökben működhet a szocialista kísérletet – ezt Nagy-Britanniában pontosan tudták… Idézni is tudnám a mondatokat, melyek arról szóltak, hogy szükség van a következő európai „Nagy Háborúra” (akkor még így emlegették, mert nem tudták, hogy lesz még egy következő is), mielőtt megkezdik a szocialista kísérleteket, a Kelet megdolgozását, abból a dogmábó kiindulval, mely szerintem még mindig érvényben van, mely szerint az angolszász népnek, ahogyan Churchill nevezi, az a feladata, hogy évszázadokon át kormányozza az emberiséget.
Ez egy nagyon mélyre nyúló meggyőződés. Szerintem még olyan embereknek is, mint Clinton, Bush és Obama, ez a hozzáálás van a szívük mélyén, ezzel kapcsolatban semmi kételyük nincs. Így van, és kész. Ebből a nézőpontból – a szocialista kísérletet bevezetéséhez – háborúba kellett vinni Európát. Ausztria és Magyarország voltak azok a helyek, ahol, hogy úgy mondjam, meg lehetett gyújtani a bomba zsinórját. Ha alaposabban szemügyre vesszük a Ferenc Ferdinánd főherceg elleni szarajevó merénylet körülményeit, világosság válik, hogy egy több szinten megtervezett, kreált esemény volt… Vezetnek szálak Moszkvába, Londonba, Szentpétervárra, a politikai szabadkőművesekhez. Vannak még ma is jószándékú szabadkőművesek itt-ott, de tisztán látszik egy újabb keletű impulzus is a szabadkőművesek között, mely különös politikai és gazdasági csoportérdekeket képvisel. Ezek játszottak bele Ferenc Ferdinánd főherceg meggyilkolásába. Minden kétség kívül ürügyet kreáltak a háború kirobbanásához. A kérdés, amit eddig nem tetek fel a történészek csak az, hogy Szerbia és Ausztria eme kifuntdált konfliktusa után miért mozgósította magát Oroszország? Hiszen Oroszország közvetlenül nem volt érintett, így nyugodtan mondhatta volna: „Ha nektek, osztrákoknak, problémátok van Szerbiában, reméljük, megoldjátok.” Ehelyett mozgósították a hadseregüket, de ezt nyíltan nem deklarálták, úgyhogy Németország különösképpen érintetté vált ebben a helyzetben: „Ha egészen a határunkig mozgósítják a hadseregüket, nos, akkor nekünk is tennünk kell valamit.” Közismert tény, hogy Helmut von Moltke, aki azon időknek az egyik leggyengébbnek, pipogyábbnak kikiáltott egyénisége volt, a kitörés előtt két nappal hivatalos üzenetben szólította fel Oroszországot: „Állítsák meg a mozgósítást! Ez nagy veszélyt jelent ránk nézve!” Ő tehát megpróbálta. És csak amikor nem érkezett pozitív válasz, bízta a döntést a császárra, aki pedig háborút hirdetett, és csak ennyit tett, de még ezt se tette volna, csakhogy volt még egy zavaró tényező akkoriban (csak nagyon röviden mondom), hogy az angolok látványosan kifejezték: nem támogatják Franciaországot.
Szóval teljes volt a zűrzavar Berlinben, de mivel az orosz mozgósítás folytatódott, kihirdették a háborút. Így történt Németország hirdetett elsőnek háborút. Könnyű Németországra mutogatni és azt mondani: „Ti kezdtétek!” De ez nem magyarázza meg azt, hogy kezdte mozgósítani hadseregeit Oroszország, miért nem adott Nagy-Britannia érthető magyarázatot a diplomaták által feltett kérdésekre. „Semlegesek maradunk.” – hangozatták. De nem ez történt. Tulajdonképpen azonnal benne voltak a háborúban nyakig. Tehát összeesküvések és diplomáciai hazugságok egész hálózata létezett. De hogy visszatérjünk az alapokhoz, szükség volt erre ahhoz, hogy a szláv népek idomításába fogjanak Keleten, melyet egy hetven évig tartó szocialista kísérlettel kezdtek. Ez, mellesleg, most is tart. Csak most globalizációnak hívják. Mondhatjuk: ez csak egy másik arca a szocialista kísérletnek. A háborút ráerőltették Európára. Az európaiak ezt a folyamatot megelőzhették volna, és akkor lett volna esélye a Monarchiának, ha a nemzetiségi kérdést okosabban sikerkül megoldaniuk. Ferenc Ferdinánd főherceg és Rudolf nagyherceg látták ezt a problémát, de nem voltak elég erősek hozzá.

– És a fiatalok?

– Fontos, hogy legyenek olyan fiatalok, akik megkérdezik: „De hát MI TÖRTÉNIK ITT?” Találkoztam fiatal emberekkel Amerikában, Svájcban is, akik igazán elmennek a dolgok lényegéig, és tisztábban látják, milyen világban élünk. És van bátorságuk azt mondani: „Ha ezek a dolgok megtörténhetnek, hogy ilyen mindent meghaladó mértékben manipulálják az igazságot, mesterségesen formálják a véleményt, akkor nekünk fel kell vállalnunk az igazság megmutatását.” Szóval azt hiszem, bátorítanunk kell a fiatalságot arra, hogy legyenek függetlenek az igazság keresésében, és hogy kifejlesszék magukban a meggyőződést, hogy az igazságot meg lehet találni – bár nem mindig könnyű. Erősítenünk kell a meggyőződésüket:  mindig a felszín mögé kell nézni. Ha ezt nem tesszük meg – hisz látjuk, hogy vannak manapság is olyan fiatalok, akik elmerülnek…, például az alkoholmámorban, kábítószerfüggőségben, „szerelmi paradicsomokban”  –  még Svájcban is működnek ilyenek… Ők azok, akik érdektelenségbe süppedve azt gondolják: „Mit nekem a világ, minden hazugság és mocsok. Mit tudok én ez elllen tenni?” Ez elsősorban nevelési probléma. Hol vannak azok az iskolák, amelyek arra tanítják a gyermekeket, hogy saját ítéletet és véleményt formáljanak, s azt vegyék alapul, ahogyan maguk látják a világot, és ne csak az általános önkényes, ránk erőltetett véleményeket vallják?
Hol vannak az ebben a szellemben nevelő tanárok? Hol vannak azok az állami intézmények, amelyek támogatják őket ebben? Ezért van szükségünk szabad iskolákra! Ez is része a hármas tagozódásnak. Az állami felügyelettől független iskolák. Fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik egyszerűen, világosan tudnak beszélni az új pénzügyi rendről. Arról, miért rossz az, hogy a pénz szüli a pénzt, anélkül, hogy valós érték állna mögötte. És arról is, hogyan lehetne ezen változtatni… Ám ehhez egy nemzetközi társaságot kell létrehozni, mert nem egyetlen államférfi, vagy nem egyetlen nemzet tudja kézben tartani, kezelni ezt az ügyet. De terjeszteni kellene az újfajta pénzkezelési módszereket is, és a történelmi folyamatokat mélységeiben ismertetni a nagyobb tudatosság eléréséhez. Másképpen ez az érdekes és egyre szélesebb körben terjedő „Foglaljuk el a Wall Street-et” mozgalom is kontrollálható lesz, és már láttunk is benne felbukkanni bizonyos arcokat. Nos, talán felvilágosíthatnánk ezeket a fiatalokat azon tény hátteréről, hogy nem is olyan régen volt egy pápa, aki érdeklődött a szellemtudomány iránt. Magánemberként meggyőző módon beszélt arról, hogy mit gondol a reinkarnációról.
Nagyon érdekes választ adott erről közeli barátjának, aki gyakran tartózkodott nála Castel Gandolfo-ban. Először azt mondta: „Ezt a kérdést inkább Ratzinger bíborosnak kellene feltenni” (ekkoriban ő volt a pápa) – nem akart egyenes választ adni. Aztán azt mondta: „Nos, ha megnézzük a bibliát, találunk olyan részeket, amelyek a reinkarnáció mellett, és olyanokat is, amelyek nem támasztják alá.” A férfi, aki e kérdést feltette, barátságosan de kitartóan tovább faggatta: „Szeretnék választ kapni Öntől, őexcellenciája!”  Erre elmondta, hogy ismert egy papot Lengyelországban, aki filozófiát is tanított, aki naponta kiment az emberek közé és aki meg volt győződve a reinkarnációról. Ez a férfi Robert Spearmann, nyugdíjas professzor Münchenben, aki elmesélte ezt Peter Archiati-nak, aki leírta ezt, mi pedig publikáltuk.
Szóval ez a történet is alátámasztja, hogy Voytila, aki szláv pápa volt, fiatalemberként antropozófiai könyvtárakba és körökbe járt, és korszakokat tanulmányozott. Ismerte persze Valenting Tomberget is, aki antropozófus volt, majd katolikus lett, megvoltak a könyvei, stb., stb. Szóval elmondhatjuk, hogy még az egyházban is vannak vezető karakterek, akik magánemberként érdeklődnek az antropozófia és a reinkarnáció iránt. Az persze érthető, hogy nem mehetnek oda a bíborosaiknak, azt mondva: „Nézd, foglalkoznunk kell a reinkarnációval!”, de Voytila a maga módján érdeklődött iránta. Ratzinger, a mostani pápa, másmilyen. Őt nem érdekli ez a kérdés. Tud róla, tudatában van, de az ő felfogása másmilyen. Szerintem tulajdonképpen száz évvel ezelőtt nagyszerű hozzállás volt az a szabadság, hogy elfogadjuk a reinkarnációt és a karmát, vagy ezek lehetőségét. De ma már nem annyira az, amikor vannak materialista irányultságú és spirituálisan nyitott emberek is.
Nagyon sok spirituálisan nyitott ember van manapság, de két kategóriára lehet osztani őket. Az egyik csoport olyanokból áll, akik nagyon könnyen szeretnék megszerezn a spiritualitást, mint egy árucikket, akik elmennek egy guruhoz vagy meghallgatják a Dalai Láma szép előadásait, amelyek nem provokálják túlzottan a gondolkodásukat, és van a másik csoport, ők azok, akik készen állnak arra, hogy keményen megdolgozzanak szellemi fejlődésükért, mint a mérnök, aki keményen dolgozik azért, hogy megértse a statika és a fizika törvényeit, mielőtt megépíti a hidat, és tudja, hogy enélkül nem megy. A híd összedőlne… A reinkarnációval pedig az a helyzet, hogy sok információ kering róla, de nem mindig megalapozottak, gyakran illuzórikusan szubjektívek, nem bizonyíthatóak. Nézzük, mit csinált Steiner! Ő kemény kutatói munkát végzett spirituális szinten, hogy úgy mondjam, minőségbiztosított. Mindennek alaposan utánajárt, mielőtt a világ elé tárta. Tehát nagyon fontos megértenünk, hogy olyan pontosnak és felelősségteljesnek kell lennünk a spiritualitás közegében dolgozva, mintha fizikai közegben tennénk meg ezeket a lépéseket. Senki sem vezetne autót, ha azt hallaná, hogy a kocsit néhány spirituálisnak mondott látomás és képzet alapján konstruálta valaki. Nem kérdés, hogy nem ülnék bele… De szellemi téren mégis sok ember elfogad ilyen képzetek alkotta járműveket. Ez egy szakadékos, veszélyes terep. Nem életbiztosítás! Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy a természettudományok találkozniuk kellene a szellemtudománnyal, de ezt – mint tudjuk –  igen nehéz kivitelezni, mint minden komoly természettudományos munkát. Ez a probléma elvezet a gyakorlati megvalósítás kérdésköréhez. És itt jön Steiner igazi célja. Steiner számos karmakutatást hagyott hátra, – ezek megtalálhatóak az interneten –, s ezek közül is az egyik legfontosabb Rudolf főherceg karmikus háttere, karmikus kapcsolata Rómával.  Steiner karmakutatásaink pontos tanulmányozásával letehetnénk a történelmem szemléletének új alapjait. Erre van szükség.

–  Rudolf Steiner?

– Szerintem, hogy rövid legyek, Rudolf Steiner a szellem első tudósa, aki a természettudomány tudományos módszereit, a gőteanizmust alkalmazni tudta a spirituáis tények világában. És amit szeretek benne…. Biztos vagyok benne, hogy néhány évszázadon belül nyilvánvaló lesz sok ember számára… Mindenki elfogadja a logika törvényeit, melyeket Airsztotelész fektetett le. Ma senki sem mondaná, hogy „Jaj, Arisztotelész az egy olyan fura figura volt. Furán viszonyult a nem görög népekhez, a barbárokhoz, stb.” Szerintem senki nem vonja kétségbe, hogy egyetemes törvények kiváló kutatója és felfedezője volt. Biztos vagyok benne, hogy ugyanez történik majd Steinerrel is előbb vagy utóbb. De ez beletelhet egy kis időbe, mert óriási területeket ölelnek fel a kutatásai, sok gyakorlati dolgot tett lehetővé, és mindezek problémássá teszik őt azon áramok számára, amelyeket nem egyetemes, hanem egyéni érdekek mozgatnak. Találunk ilyen áramlatokat vallási, gazdasági és politiai téren is. De ha az emberek, különösen a fiatal emberek látják Steiner mint gondolkodó, mint kutató, mint újító szellemtudós eredményeit, akkor előbb vagy utóbb megváltozik a róla jeleneg hallgatólagosan is jelenlévő törvény: aki ma karriert akar akadémiai vagy politikai körökben, Steinert nem is említheti, mert a süllyesztőben találja magát. A jövőben szerintem ez mindenképpen változni fog. És ez nagy mértékben függ a fiataloktól is.

– Van-e üzenete a fiataloknak?

– Azt mondom nekik: bízzanak az életben, bízzanak az élet mélyebb aspektusaiban, kössék ezt össze a reinkarnációról való meggyőződéssel, és talán egyre inkább saját tapasztalattal is. Ha van reinkarnáció, akkor nem tudják megölni, lerombolni egy emberi lény legbensőbb esszenciáját. Megsemmisíthetetlen. Az üzenetem: „Ébredjetek fel és találjátok meg a bennünk lévő örökkévalót, azért, hogy jobb lehetőségetek legyen a mai idők és a mai világ problémáival szembenézni, és azokat megoldani. Menjetek mélyebbre, nézzetek a felszín alá, hogy alkotó részei tudjatok lenni ennek a világnak, és egyéni felelőségetekkel formáljátok emberibbé!” Ez lenne az én reményem, az üzenetem – talán túl sok…

Köszönöm

És most belülről…

Pár évvel ezelőtt megpillantottam egy könyvesbolt kirakatában Vekerdy Tamás egy akkor frissen megjelent könyvét.
Kamaszkorom óta figyelemmel kísértem munkásságát így azon nyomban megvettem a könyvet és éjjel el is olvastam.

A könyv hatására azonnal írtam neki hogy egy riportfilmet szeretnék készíteni vele amíg itthon tartózkodok (mely filmet azóta már rengetegen látták a neten azt viszont sajnos nem tudhatom hogy a könyvet hányan olvashatták)…

Mielőtt meglátogattam Vekerdyt az otthonában “vicces” volt hogy akik megneszelték hogy riportfilmet fogok késziteni vele közülük többen igencsak furcsán néztek rám és durva beszólásokat is kaptam:
“…. te oda mész… ahoz a …”?
Vagy ellenkező reakciókat is:
“de jó hogy odamész és készítesz egy filmet Tamással hisz mi is liberálisak vagyunk”… (?!)

Nagyokat néztem -(hisz abban a pillanatban már közel 16 éve nem magyarországon éltem)- de amikor ismét hazaugrottam pár napra hogy Geréb Ágnessel is készítsek egy rövid riport filmet nos… akkor is csak mosolyogni tudtam “kínomban” a hasonló beszólásokon – “jó szándékú figyelmeztetéseken” azon morfondírozva hogy itt(hon) mindenki meghülyült?!

Azóta eltelt néhány év és tegnap este eszembe jutott hogy vajon mi lenne akkor ha pár -számomra fontos- rövid részletet megosztanék veletek (Vekerdy könyvéből) és így talán egy picit hozzájárulhatok ahoz hogy esetleg megvásároljátok a könyvet vagy egymásnak kölcsönadjátok közös gondolkodásra…

Hosszúra nyúlt bevezetőmet Hermann Hesse – Steppenwolf / A pusztai farkas című könyvéből kiragadott rövid részlettel zárnám majd utána jöjjön pár részlet az “És most belülről” című Vekerdy könyből.

Frigyes Fogel
San Francisco – 27.08.2016

“Amikor felocsúdtam, Mozart ült mellettem, akárcsak az imént. Vállon veregetett és így szólt: – Hallotta az ítéletet. Meg kell szoknia az élet rádiózenéjét. Jót fog tenni. Maga hallatlanul kevés tehetséggel megáldott, kedves, buta fickó, de most már talán fölfogja végre, mit kívánnak magától. Meg kell tanulnia nevetni, ez a követelmény. Meg kell értenie az élet humorát, ennek az életnek az akasztófahumorát. Maga persze az égvilágon mindenre kész, csak épp arra nem amit elvárnak magától.”
Hermann Hesse – A pusztai farkas
Balassi Kiado, Budapest 1997

 

Vekerdy Tamás – És most belülről

“Sokszor eszembe jutott, hogy könyvet kellene írni „és most belülről!” címmel, hogy tükröt tartsunk magunk elé, hogy abban lássuk, mi történik velünk. Hogyan lesznek a gyerek testi és lelki fejlődésére vonatkozó finom, intuitív megfigyelésekből dogmák, hogyan lesz a Rudolf Steinernek oly kedves és fontos világfias (Weltmannisch) eleganciából szektás türelmetlenség; hogyan lesz a világra-nyitottságból (Weltoffenheit) szűkös bezárkózás. Hogyan sodorja a képzetlen, neofita’ gőg és túlbuzgóság kirekesztő türelmetlenség felé ezt a befogadó iskolát, amely a türelmet – és a „devotiót”*’- az egyik alaperényként ismeri el. Hogyan robbannak ki teljesen értelmetlen viták arról, hogy „mi a waldorfos?”, ,ki lehet waldorfos?”. Hogyan tör ki ebben a demokratikus, republikánus iskolában a hatalmi téboly a kollégák között, netán a tanári kar és a fenntartó, vagy a tanári kar és a szülők között, és hogyan érvényesül (és ez a legkeservesebb!) a gyerekekkel szemben is! És még hosszan folytathatnám.Szeretteim óva intettek: nehogy még barátaim között is ellenséget szerezzek magamnak ezzel a „feltárással”. Amely természetesen nem arról szól, hogy „én persze tökéletes vagyok, és most majd megmondom a tutit”. Ha netán ez olvasható ki belőle, akkor ezt a könyvecskét is tüstént be kell sorolnunk a magyarországi Waldorf-mozgalom súlyos – legsúlyosabb – tévedései közé.”
“Irtózatos válságokat láthattunk és élhettünk át magyarországi Waldorf-iskolákban, melyek hasonlóságuk ellenére több pontban is különböztek egymástól.
E válságok egyik fő vonulata az volt, amikor új vagy viszonylag új emberek az alapítókra támadtak. És már ez is mindjárt nagyon kétféle volt. Az egyik esetben az alapítók sok okot adtak erre, kétségbeesett, diktatórikus fellépésükkel, amikor az iskola növekedésével úgy érezték, hogy kicsúszik a kezükből a – mi is?
A hatalom? Igen, sokszor a hatalom. Ez a fellépés annál is rosszabb volt, mert nem nyílt formában mutatkozott meg, hanem a waldorfos tudás – a beavatottság – lila ködfelhőit fújta maga köré, aminek semmi köze nem volt a Waldorf-pedagógia embertani és fejlődés(lélek)tani gyökereihez, vagy módszertani alapjaihoz. „Én tudom – te nem tudhatod, kövess engem vakon, ez a legjobb, amit tehetsz, tekints mesterednek…” – ilyen szózatok szálltak és szállnak ebből a lila felhőből.
Gondoljunk Rudolf Steiner intéseire! Nehogy már saját spiritualista szentimentalizmusunkkal öntsük le a gyerekeket (és az iskolát)! Ezzel csak azt érhetjük el, hogy a gyerekek kamaszkorukba érve minden igazi spiritualizmust is elutasítanak majd maguktól. Viszont fontos volna, hogy kamaszkoruk elérése előtt megtanítsuk őket korrekt üzleti lelkieket fogalmazni. (A nevelés művészete. Metodika-didaktika.)
Továbbá: éppen a vallásos sóvárgású szívek azok, amelyek készen állnak a pusztító szektarianizmusra. Egy gondolkodási rendszert, amelynek filozófiai, kozmológiai, vallásos összetevői vannak, súlyosan i fenyeget a szektásság és a dogmatizmus veszélye. Ami ezt kivédheti, \ az egyedül a mélyen gyökerezés a mindennapi gyakorlati életben. S Gyógyászatban, gyógyszerkémiában, nevelésben, gyógypedagógiában, : mezőgazdaságban stb. Ha önök most megkérdeznek engem – folytatta Rudolf Steiner ezt a gondolatmenetet az úgynevezett karácsonyi ciklusban, melyet Dornachban tartott tanárok számára 1921. december 23-ától 1922. január 7-éig -, hogy mit csinálnék most a legszívesebben, ezt válaszolnám: bankokat szeretnék alapítani. (Cím: A testi-fizikai egészséges fejlődése, mint a lelki-szellemi szabad kibontakozásának alapja.)
Tehát: józanság mindenekelőtt. Két lábbal állni a földön. Aki nem tud tisztába jönni a kettős könyvvitellel – a lombard-ügylettel -, az ne foglalkozzon spirituális dolgokkal – tanácsolja Rudolf Steiner.”
“Időnként a szektás korlátoltság minősített eseteivel is találkozunk a tanárok szülők ellen folytatott harcában.
Rudolf Steiner többször is utalt arra, hogy a Waldorf-iskolák igazi fenntartói körét a gazdasági élet szereplőinek kellene szolgáltatnia; az ő szabad adományaik alapoznák meg a Waldorf-iskolák szellemi értelemben szabad működését.
Magyarországon is vannak ma már olyan szereplői is a gazdasági életnek, akik szabad adományaikkal lelkesen támogatják – támogatnák, többnyire még csak szülőként, de nem kizárólag így – a Waldorf-iskolák működését.
Nagyon sok helyen találkozhatunk azokkal a civilekkel, akik vagy saját kezük munkáját, vagy vállalkozásuk tevékenységét bocsátják az iskola rendelkezésére, például építkezésekben, átépítésekben, tatarozásokban.
Nemegyszer előfordul, hogy ezek a nagyszerű adományok csak az első percekben váltanak ki lelkesedést és elismerést a tanári karból – és esetleg a többi szülőből. Azután halljuk a különböző ostobaságokat, mint például a „na persze, neki telik rá…” – és hasonló kiszólásokat. (És a másik? Akinek szintén telne vagy ennyi, vagy több, vagy kevesebb – ő miért nem aktivizálódik?)
Azután eljön az idő, amikor ezek a segítők és támogatók – akik például a Waldorf-tanári konferenciákkal szemben járatosak a gazdasági, jogi, technikai életben – tanácsokkal, javaslatokkal mernek előállni. (A javaslatok többnyire nagyszerűek, biztosítanák a Waldorf-iskola hosszú távú létét, netán felvirágzását.) A tanári kar azonban kapásból – nyugodtan mondhatom: vizsgálódás nélkül – elutasítja ezeket. „Mit képzel? Most már majd ó’fogja megmondani, hogy mit kell csinálni? Azért, mert pénze van?” „Nem engedhetjük be a sátáni pénzt az iskola életébe!”
(Persze: ez is elég szélsőségesen egyoldalú, bár szívemnek kedves interpretáció; mert igenis előfordul, hogy a támogatók túlságosan beleszólnak a tanárok dolgaiba is. És ilyenkor kevés az erő és a jóakarat a kompromisszum kölcsönös keresésére. Kicsap a gyűlölet lángja – „minden összekeveredik”…)
De tény, ami tény – s ami beteg közéletünkből is következik: nemegyszer megsértik, sőt, elüldözik ezeket az egyébként kitűnő embereket, akiket „az isten is nekik teremtett”, szűk látókörű pénzügyi, gazdasági tudatlanságból, irigykedő hatalomféltésből és még ki tudja milyen indulatoktól fűtötten.
Jósolható: ha a Waldorf-iskola e tekintetben nem tér jobb belátásra: veszve van!
De természetesen mindez egyáltalán nem következik a Waldorf alapelvekből vagy „Rudolf Steiner tanításaiból”.
Ellenkezőleg.

Azokat a Waldorf-tanári konferenciákat, melyek a fenti módon gondolkodnak – hogy nem kellenek nekünk „a gazdagok”, mi a szellem tisztaságában akarunk élni -, a teljes meddőség, a kiürült szellemi élet sterilitása fenyegeti. Miközben a Wal- dorf-iskolát levágják tápláló gyökeréről, a gazdasági életből származó támogatásról.
(És: a pénz nem – vagy nem csak – a sátán, a mammon működési tere. Ez csak a fonákja. A színe: a szellem a pénzben válik tevékennyé Steiner közgazdasági tanításai szerint. Ehhez persze az akarat megfelelő működésére van szükség.)
Jó volna, ha agyunkba vésnénk:
Korunk negatív tendenciái ellen érvelni értelmetlen; az ellenérvek logikai hibátlansága és nagyszabású találati biztonsága (emberfeletti éleselméjűsége) felőrlik a vitába bocsátkozót; értelmes és szükséges azonban olyan eszközökkel élni, mint: szabad kulturális intézmények alapítása, melyeket morális erőből finanszíroznak és védelmeznek.
(Rudolf Steiner, 1924. augusztus 1.)”
“Amikor pedig először mutatta be a világnak a Waldorf-iskolát, (Rudolf Steiner) 1922-ben, Oxfordban, akkor ezt a témakört a következőképpen foglalta össze:
A Waldorf-iskola nem világnézeti, hanem módszertani iskola.
Aki úgy véli, hogy a Waldorf-iskola antropozófus iskola, az sem a Waldorf-pedagógiát, sem az antropozófiát nem érti.
Újra csak meg kell ismételnem: a Waldorf iskola alapelve (princípiuma) nem az, hogy világnézeti iskola legyen, hanem egy módszertani iskola. Módszere az ember megismerésén alapszik, és amit el akarunk érni ezzel a módszerrel, az az, hogy a gyerekekből fizikailag egészséges és erős, lelkileg szabad és szellemileg tiszta embereket neveljünk.”
“És végül, vigasztalásul, egy középkori mondás:
Ahol valami jó készül, oda sereglenek az ördögök’.
(Hogy megakadályozzák.)
A gondok is azt bizonyítják, hogy itt valami jóra – az eddigi iskolázásnál sokkal jobbra! – nyílik lehetőség!
(Mint minden alternatívában!)
Éljünk vele!
Első lépés ehhez: a kíméletlen önvizsgálat.
Amelynek soha nincsen, soha nem lehet
VÉGE”

2012… Rémlik még valami?!

2012 előtt egy rövid ideig ismét Budapesten voltam filmeztem kerestem a Kulturális Kreatívokat és döbbenten szemléltem hogy az emberek készülnek a világ végére(!)

2012

Maja kalendárium

Rémlik még valami?! 🙂

Körülöttem néhanyan -az akkor még általam nagyrabecsült szellemi emberek- ontották magukból az írásokat (fel)készülve a dátumra.
2012…

A FÓBIA egyre csak növekedett, láttam hogy többen elkezdtek felhalmozni élelmiszer készleteket(!), a dörzsöltebb megmondó emberek persze vigyáztak a jóhírükre és lavíroztak a látszat életük törékeny felszínén hogyha esetleg mégsem a Majáknak lesz igazuk akkor ez csak egy szellemi korszakvaltás lesz fizikai kataklizma nélkül stb.
Ott voltam, láttam amit láttam, még én is majdnem bedőltem nekik…
Csak pislogtam hogy komolynak tűnő emberek hogyan viselkednek…
És egyre csak növekedett a psychosis lufija.
(Hajjaj… lakva ismerszik meg a…)

Aztán persze nem törtent semmi. Ennyi volt.

De…

Mindezek után ezek az emberkék visszahúzódtak oduikba, szektáikba, egyesek csaladot alapítottak, mások új – régi kezdeményezéseiket vitték tovább, és látszik hogy az idők elteltével néhanyuk lassan ismét előjön kimutatva foguk fehérjét, ismét osszák az észt, jósolnak vagy ahogy C.G. Jung mondta “projektálják” a saját… mijüket is?!

Ha most neveket, szervezetek neveit leírnám akkor lehetséges hogy a szemöldökötök felhúzodna a tejút magasságáig, de inkább megkímélem magam a további kellemetleségektől és inkább most e nelkül fejezem be ezt a kis szösszenetet itt a Csendes-ócean partján korán reggel szürcsölve a konyakos reggeli kavémat legjobb úton az alkoholizmus felé…

De miért is írtam ismét egy hosszabb bevezetőt?

Nos… Ma éjszaka megakadt a szemem Márai nemrég kiadott könyvén: “Sok a nő?” címmel mely a 1940-42 közötti publicisztikáit tartalmazza…
Felütöttem ezt a szép vaskos kiadást és pont a következő írás került a szemem elé amit most nyomban meg is osztok veletek.
Szerintem tanulságos…

Jó gyógyulást azoknak a bizonyos 2012-es károgóknak, és ne feledjük Aquinoi Szent Tamas gondolatát amit már sokszor idéztem ezeken a felületeken is:

“Őrizkedj attól, akinek csak egy könyve van.”

Szeretettel,

Frigyes Fogel
San Francisco 29.06.2016

A JÓS

“Vigyázz, figyelj, fordítsad el fejed, nézz másfelé…; nem, már késő. Már észrevett és felénk tart. Egy pillanat még és itt lesz, megáll az asztal előtt, a legfrissebb újságokkal kezében, biztos és széles mosollyal arcán. Természetesen ezt kérdi majd, diadalmasan: „No, megmondtam?…” S én kényszeredetten vigyorgok majd, és udvarias fejbólintással felelem: „Igen, megmondta.” Aztán leül és elmondja. S megint igaza lesz. S közben mindegyre a múltat emlegeti majd, ennen hasára vereget, örökké tanúságra hívja az eseményeket, és bizonyít. S mindig igaza lesz, ahogy mindig igaza volt. Mert ő az undok ember, aki megmondta, aki csakugyan előre látta, és kertelés nélkül „kifejezést adott gyanújának” – előszeretettel használ ilyen szavakat -, ő az, aki már tavaly márciusban sejtette, s egy társaságban, ahol azóta is gyakran emlegetik, szó szerint megjósolta – mit? Hát az egészet. Megjósolta, hogy baj lesz. Mert azzal a zseniális fejével ő már évek, igen, évtizedek előtt gyanította, hogy az egész, úgy, ahogy van, nem vezethet jóra. Hallott valamit, olvasott valamit, s a hallottakat és olvasottakat lángelméjében csoportosította, megvizsgálta, elemezte, részeire bontotta, aztán agyának zseniális mézgájával megint összeragasztotta, s akkor megmondta, három év előtt, márciusban, egy budai kávéházban, több tábornok, egyetemi tanár vagy drámai szende és alanyi költő jelenlétében, hogy az egész dolog, úgy, ahogy látszik, fejlődik és alakul, végül is nem vezethet jóra. S tökéletesen igaza volt. A részletekben is igaza volt. Mert tagadhatatlanul ért hozzá, mesterségéhez, a jósláshoz, sokat tanul, minden szabadidejében francia, angol, német és olasz lapokat olvas, leveleket kap Koppenhágából, van egy ismerőse az angol halászati minisztériumban, kapcsolatai a stockholmi japán követséggel elsőrendűek. Ezért nem téved soha. Nem is tévedhet, mert az általános tétel, melyre részletes következtetéseit felépítette, csalhatatlan volt és hibátlan – a tétel, mely szerint az emberiség vakon és süketen halad balsorsa felé -, s a részleteket már csak ki kellett számítani, mint a keresztrejtvényben a dél-amerikai folyót vagy a vesebaj latin nevét. Ő tudta, a disznó. Összeszorított fogakkal, némán és keserűen nézem. Igen, már észrevett, már felénk tart. S mindjárt itt lesz, megáll és leül s elkezdi… – mit? Hát a többit, amiben megint csak igaza van. Elmondja, hogy ez még nem a vég, nem is a vég kezdete, ez még csak előjátéka az előjátéknak, még messze van az első felvonás, hol tartunk még attól, hogy a japánok megegyék a kínaiakat, s Dél- Amerikában kitörjön a szociális forradalom! Nyugodtan ad elő, beszéd közben nem néz a hallgatókra, kissé túlnéz az emberek fején, a jövőbe néz. A jövőbe, mely sötét. Miért sötét? Azért, mert ő tudja, s tudod mit? – azért, mert ennek az undok embernek csakugyan igaza van, eddig még nem tévedett, a részleteket is remekül agyalta ki, a jövőbe lát, melyet minden idegével és eszméletének minden sugarával tapogat, a jövőbe, melyet a jelenből vezet le, dedukciós eljárással, tudományosan, beavatottan és csalhatatlanul. Ez az ember az én legnagyobb ellenfelem. Mert nincs érvem ellene. Mert mindig igaza van. Mert csakugyan megjósolta, három év előtt. S mert érveivel szemben nem érv az én hitem, hogy hiszek a csodában, a lehetetlenben, a kiszámíthatatlanban, hiszek abban, hogy végül is másképp lesz. Mert erre csak legyint, fölényesen, s előhúz zsebéből egy Fehér Könyvet vagy Kék Könyvet, s fejemre olvassa a valóságot, mely pontosan olyan aljas, ostoba és kegyetlen, mint ő mondja és hiszi. Ő az én ellenfelem, mert mindig igaza van, s mert nem mondhatom neki, hogy tartsa két tenyérrel száját, mert nem tudja a titkot, amit csak a költők tudnak, hogy amit kimondunk, az kissé már van is, létezni kezd, mert kezdetben van az Ige, s aztán test és valóság és sors, végzet lesz az Igéből – nem tudja és nem hiszi, hogy ami az ő odvas szájában ma jóslás, az három év múlva kissé azért is lesz valóság, mert ő egyszer, csalhatatlanul kimondta. No, már itt is van. Már vigyorog. Tessék, üljön le, Kovács úr. Hát mondja csak, mi lesz tavaszra?…”

Márai Sándor