Egymás mellett…

“A frázisnál a beszéd lélek nélkül szól, ekkor az ember ott megy a másik ember mellett, és nem tudja megérteni.

Ez a jelenség is a XIX. század utolsó harmadában érte el tetőpontját, nem a lélek mélyén hanem a tudatban. Az emberek egyre idegenebbek lettek egymás számára. Hogy akkor egyre hangosabban követelték a szociális impulzusokat és reformokat, az annak szimptómája, hogy az emberek már nem voltak szociálisak. Már nem érezték, hogy mi a szociális, ez indította őket annak követelésére. Az éhes állat nem azért üvölt táplálékért, mert a táplálék a gyomrában van, hanem azért, mert nincs ott.

A lélek nem azért követeli azt, ami szociális, mert át van hatva tőle, hanem mert hiányzik belőle ez az érzés. Így az ember lassanként olyan lénnyé vált, akikről ma nincs tudatunk. A legszélesebb területen uralkodó tény az emberek között, hogy már egyáltalán nincs is igényük arra, hogy a másik emberhez lelkileg közeledjenek. Az emberek valamennyien elmennek egymás mellett. Mindenki csak önmaga iránt érdeklődik igazán

R.S.

A falka. Edit Magyar helyzetjelentése nyugatról…

Kiválló írás mely segíthet megérteni az összefüggéseket. Editet ismerem, érdemes figyelemmel követni a Facebook oldalát

“A falka, így hívta magát az az öt férfi, akik részegen, bedrogozva feltételezhetően megerőszakoltak egy nőt. (Bunkó állatok. Ezzel én le is tudtam az ítélkezést, most lássuk a tényeket.) Hónapok óta ment az erőszakban való beteges vájkálódás a médiában, minden részletet bemutattak, a tévékben fél napos vitafórumokon beszéltek ki minden apró részletet, a 46 milliós ország összes pszichológusa állástfoglalt, a sajtó a vádlottak vallomását egy az egyben leközölte, mértékadó (nem pletykalapok) lapok naponta 6-10 cikket, véleményt közöltek, mobilról chatekat másoltak be, privát videókat, tettek közé minden skrupulus nélkül. A spanyol sajtó Európában a legádázabban vájkál a szenzációban, tocsog a vérben és a spermában A média természetesen részlehajló is volt, nem csupán közölt, állított, -még jóval, az ítélet meghozatala előtt, – ezen a hezitálás nélkül ítélő népi törvényszéken – a férfiak bűnösnek találtattak csoportosan elkövetett nemi erőszakban.

Oportunista baloldal s lelkes (lelketlen) feministák kihasználták ezt az esetet arra, h rámutassanak, a spanyol társadalom patriarchális, a nők elnyomásban élnek, s az egész spanyol kultúra a nők megalázására és megerőszakolására épül. Twitterhősnők molotovkoktélokat készítenek a férfiak ellen, Podemos-szos női politikusok bőszen osztogatják a “háború van, nők a férfiak ellen” mémeket. De annak szerintem különösen örültek, h a a falka öt tagja közül az egyik csendőr s egy másik katona volt. A falka már nem önmagát jelentette ezek után a balos, feminista narratívában, hanem az egész államgépezet megtestesítőjévé vált. S ha még ez nem lett volna elég ennek a szerencsétlen országnak és agymosott nemzedéknek, a bíró nem csoportos nemi erőszakot,(23-25 év) hanem szexualiás visszaélést (9 év) állapított meg. Hibázott? Biztos, de nem vagyok jogász sem szexuál pszichológus sem kriminálpszichológus. (itt most mindenki az, egy személyben) Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen? Igen. Újra fogják tárgyalni az ügyet? Igen. Erre az utcára vonult több millió ember, nő. A demonstrációk békések voltak, de online elszabadultak az indulatok, sőt az összes férfi meggyilkolására felszólító jelmondatok is születtek, a vádlottak arcával felakasztott, megcsonkított bábuk is lógnak hidakról és felüljárókról. Női “forradalom” látszik kibontakozóban ebben a “patriarchális” Spanyolországban. A forradalom pedig nem válogat az eszközökben, keresve sem találtak volna ezek a feminista aktivisták erősebb casus bellit, mint ez a szerencsétlen bűnügy.

A dolog nem állt itt meg. A népi ítélet annyira erős volt, h az összes párt kiállt az erkölcsi győztesek mellett, még a kormányzó néppárt igazságügyi minisztere is elítélte a bírót. Sőt, találtak valami “homályos ügyet” a múltjában (nemeslelkű “oknyomozó” médiamunkások sosem tétlenkednek, ha karaktergyilkosságról van szó), ami arra enged következtetni, h nem tud objektívan ítélni egy ilyen ügyben. (Ezt 10-20 cikkben elmagyarázták: röviden: szexista, nőgyűlölő nyomorék, biztosan konzervatív is) A kormányzó néppárt igyekszik elhatárolódni a bírói döntéstől amennyire csak lehet. (Hát most nem arról volt szó, hogy az igazságszolgáltatás legyen független a kormányzástól és a pártpolitikától? Ennyire azért ne legyen független!) Az oportunista baloldal pedig lemondásra szólítja fel a néppárti igazságügyi minisztert, s még az is lehet, hogy tényleg lemond.

Pár hónapja megjelent az egyik kutya sem olvassa konzervatív újságban két rövid hír. Egy vidéki településen több férfi betöréses lopásokat követett el, s közben csoportosan megerőszakoltak egy otthon tartózkodó nőt. A legutolsó mondatra emlékszem” a szomszédok szerint a férfiaknak arabos akcentusuk volt”. Másik hír: fiatalkorú lány szerelmes lett egy marokkói fiatalemberbe, azt hitte randevúra megy, de féltucat arab férfi várta a lakásban. A mértékadó sajtó ezekről nem írt, egy cikket sem. A tévében ezt nem említik, egyszer sem. Senkinek eszébe nem jutott utcára vinni az embereket a “veled vagyunk, hermana” felirattal. Senki nem számol be a bűnügyekről: elfogták az elkövetőket? mennyit kaptak? hogyan érzik magukat az áldozatok, mit szólnak hozzá a pszichológusok, a teológusok, az egyház és a feministák? És ami a legfontosabb, senkinek eszébe nem jutna messzemenő következtetéseket levonni az elkövetők személyéből kiindulva, ugye? Akkor AZ MIÉRT MENŐ, erkölcsös, és a baloldalon kötelező, hogy ha egy csendőr és katona feltételezhetően széterőszakolt egy nőt, akkor az egész rendszer nőgyűlölő és szexista? (Néhány csendőrt a minap szarrá is vertek baloldali hordák, lsd: ifjú hősök.)”

Edit Magyar

Facebook link

Jelentés Berlinből… (fotók mellékelve)

Filmezünk…

Naponta 10 kilométert gyaloglunk a városban… Motívum keresés…

“Templomok”. Most privát befektetők társasházi lakásokat és egyébb tereket alakítanak ezekből… 

(Most közösségi tereknek hívják)

Központ. 

Rohanok. 

Hirtelen úgy érzem nem látok jól… Egy hatalmas mecset…

Lepukkant háztömbök a városközpont határán. 

Szélsőbalos – anarchista – punk lakásfoglalók akiket a tulajok nem tudnak kitenni…

Rengeteg vendéglő.

Utcai terasz. 

Az egyik asztalnál két 40-es hölgy vacsorázik. Egy fiatal hajléktalan letérdel az asztalukhoz és békésen mosolyogva megkérdi őket hogy a maradék ételt  megkaphatja-e… A mi asztalunktól jól látom a reakciót… 

Kedvesen bólintanak a hölgyek és ezután a fiatal férfi -továbbra is az asztal mellett térdelve, mosolyogva beszélgetve a vacsorázókkal- hirtelen magába gyömöszöli a maradékokat…

Török kebapos. 

Az üzlet neve “Checkpoint Charlie” helyett: Checkpoint Ali… 

(Nem tudok mosolyogni)

Központ. Késő este. 

Szinte mediterrán hangulat, jobbnál jobb vendéglők egymás hegyén hátán majd pár méterre kosz, húgyszag, drog, szemét, alkohol stb.

Reggel.

Mobiltelefon alkalmazással nyitjuk a városban kölcsönözhető mercedes autók ajtajait… Mint más városokban a bicikliket mi most így haszáljuk itt a merciket. Amikor célhoz érünk egyszerűen csak magára hagyjuk az autót. Később ha ismét kell hirtelen egy fuvar (taxi helyett) a mobilunkon látjuk -real time-ban- a legközelebbi parkoló járgányt… 

(Ez nekünk jóval olcsóbb mint a taxi… Jönnek a gépek, mennek az emberek?)

Egymagamban uzsonnázok egy parkban. 

Eddig az összes park ugyanazt a képet mutatja. 

Szemét mindenfelé…

Elhagyott sörös üvegek és “fura” emberek szállingóznak körülöttem…

Büdös van. 

Lové VAN. (nekik)

Központ.

Hotel de Rome. 

Filmezünk.

Szünet. 

A nagyteremből átmegyünk a német kollégákkal a hotel halljába. 

Szólok nekik hogy mintha a német védelmi miniszter asszonyt látnám. 

Ursulát… 

A kollégák láthatóan homlokukat ráncolva próbálják meg felidézni hogy ki is az ő aktuális védelmi miniszterük.

Aztán meghökkennek mert látják hogy hirtelen túl sok a “gorilla” körülöttünk. 

Igazam volt mondják… “Az őrült magyarnak megint igaza lett”. 

Így mondták…

Von der Leyen asszony. A hadsereg megtestesítője… 

Zavartan mosolyog. Láthatóan vár valakit… Alacsony, törékeny… Amikor nem a kamerák optikáján keresztül látunk valakit, nos… az mindig nagyon más. Legalábbis nekem…

Egy személytelen valakit látok… Egy embert akit valakik “oda tettek”… 

 

Megyünk tovább. Ismét vacsora a központban.

….

Külváros. A szállásom felé. Alig látok fehér embert. 

Nemrég végzett Waldorfos diákokkal sörözök.

Pár pohár után megered a nyelvük… Azt mondják félnek.

Arról beszélnek hogy nem kérdezi őket soha senki hogy mit gondolnak arról mi is történik pontosan az országukban. Németországban.

Félnek az inváziótól. 

Így.

Emiatt létrehoztak egy színházi előadást. (!)

Saját darabjuk, saját rendezés.

Elővettek egy laptopot és megmutatták.

Végignéztem.

Ezek a fiatalok olyan valamit alkottak ami… Megrázott. Nem találtam szavakat csak ültem és néztem magam elé. Ilyet még nem láttam…

Kőprofik. Nagyon tehetségesek… Nagyon…

(Az utóbbi években láttam pár színházi előadást magyarországon a “nagyoktól”. Mindkét oldal színházaiban. Utáltam az egészet… Plussz amit még művelnek… Milyen jó lenne ha néhányan közölük elmennének véglegesen a pics…ba! De nem mennek…)

Német barátaim elmondták hogy lesz folytatás, hiszen hatalmas siker és  botrány is volt az eddigi előadásaikból…

Még fogunk róluk hallani.

Berlin.

Személyes átélés kell. 

(Csak) akkor tudja az ember hogy hányadán áll…

Ennyi.

Ismét reptér.

Megyek tovább.

Fotók mellékelve.

Minden jót, mindenkinek!

Fogel Frigyes

 

A bizonyíték

Miközben most Észak-Európában forgatok a stábommal, spanyol kollégáim szörnyülködve utánam küldték a “nemzeti televíziójuk” legújabb adásának egy másolát (El Mundo en 24 Horas – RTve) ahol bemutatják hogy a xenofób, idegengyűlölő magyar kormány ismét választást nyert és amely választások a megfigyelők szerint nem voltak tiszták (!!!)

A felvételek közben megjelenik egy hölgy is Budapestről és igencsak nehezen kimondható idegen névvel nettó aljas propaganda szöveget mond fel magyarország ellen.

A dolog pikantériája az az hogy a spanyol nemzeti televízió a jobboldali kormánynak a szócsöve… Legalábbis ezt harsogják itt a szocialisták és a kommunisták miközben az embernek az az érzése hogy néha a legsötétebb venezuelai vagy kubai híradásokat nézi az ember.

A magyarországról szóló blokk után jön a teljes logikai ficam -vagy pont nem- ugyanis a következő téma, mégegyszer hangsúlyozom a spanyol nemzeti hír televízióban: az “OpenArms” “spanyol” hajó legénysége “NGO” pénzekből finanszírozott netto embercsempészete a földközi tengeren melynek működését egy olasz ügyész segítségével az olasz kormány megtiltotta és letartóztatta a legényseg egy részét és ezek a “hajósok” több percen keresztül osztották az észt és hazudoztak -mégegyszer jelzem- a spanyol nemzeti televízió hivatalos heti hírműsorában, közpénzen hülyítve az ibériai félsziget lakóit.

Konklúzió:

Három nyelven figyelem a nemzetközi sajtót, több országban élek (sajnos legkevesebbet magyarországon) ezért nyugodtan kijelenthetem:

elképesztő hogy már a látszatra sem adnak… amikor az interneten olvasom a napokban a legutóbbi magyarorszagi tüntetés híreit akkor SZÓRÓL-SZÓRA UGYANAZOK A RIGMUSOK, NYELVTANI FORDULATOK, SZÓHASZNÁLATOK jelennek meg a legtöbb európai és észak-amerikai hírekben, mint ahogy most például a spanyoloknál történik.

Nem lehet elégszer kimondani hogy bárki bármit is állítson, az ember szemét szinte kiüti hogy itt egy nemzeközi profin megszervezett jelenleg is folyamatban lévő akciót / bűntényt láthatunk. Élőben.

Ismét történelmi időket élünk, amit a magyar miniszterelnök már régóta próbál megértetni az emberekkel és amit ő a nyilvánosság előtt kimond az még csak a light-os verzió… Ráadásul az elkövetkező években fog jönni a neheze… (A fejemet fogom kínomban amikor olvasom bizonyos magyar művészek és újságírók agymenéseit ebben a témában)…

És eközben szomorú látni és hallani a sok megvezetett, jóindulatú civileket otthon és itt külföldön..

Ugyanakkor nagyon nehéz az önmegtartoztatás is amikor a fizetett ügynökök mellett elsétálva az ember látja-hallja ahogy belehazudnak a kamerákba és eközben érezhető a biztonság ami sugárzik belőlük.
Hiszen a pénz beszél… és ezek a patkányok még mindig ugatnak…

Milyen érdekes lenne hogyha nyilvánossá lehetne tenni bizonyos magyarországi médiumoknál dolgozó újságírók, tévések, stb. fizetését és prémiumait mondjuk, az utóbbi 10 évre visszamenőleg… 😉

És a patkányok még mindig ugathatnak… Vajon meddig?

Fogel Frigyes
független filmes

A nyelv megfékezése…

Most a választások után sorban kapom a  szép és érdekes leveleket (is) (nemcsak a pofonokat és a gyomrosokat) ami valahol megtisztelő szerény személyemnek de közülük számos levél már-már a tragikomikum határát súrolja… (szerintem)…

Például ez a legutóbbi így kezdődik:

 

“Szervusztok!

Mivel tudom (sejtem), hogy nem a Fideszre szavaztatok, elküldöm nektek ezt a levelet. Használjátok belátásotok szerint.

Még nem adtuk fel, és remélem, mi nem szorulunk arra, hogy a közeljövőben elhagyjuk ezt az országot. Nagyon nem szeretnénk, itt van (volna) dolgunk, de rezeg a léc. Elveszik a lakásunkat, a jövőképünket, hogy van értelme itt bármi előremutatót csinálni … és kivágnak minden fát… :-(.

Szép napot,”

…………….

 

Hmm… (Honnan tudják ezek az emberek hogy kire szavaztam?)

Számomra azért is meglepő mindez mert az illetőket akik küldék ezt a levelet személyesen is ismerem, jó emberek, (magas végzettségûek értsd Phd) különleges projektet próbálnak kínok között létrehozni már évek óta kis hazánkban viszont maga a körlevél… Wow…   :/

Aztán amikor levelüket elolvastam hirtelen két rövid írás jutott eszembe, remélem eljut hozzájuk:

“A tanács” és “A nyelv megfékezése” címmel…

Íme egy rövid idézet “kedvcsinálónak” és ha lehetséges akkor fogadjátok őket (türelemmel) és szeretettel…

Fogel Frigyes

Mindenre ráhúzható, abszolút érvényes magatartási formát nemigen találunk. Victor Hugó A nyomorultak című regényében a soha nem hazudozó apáca – hogy megvédje a menekülő Jean Valjeant, bizony hazudik. S bizony akkor vétkezett volna, ha kötelező fogadalma szerint, az igazat mondja, útbaigazítja az üldözőket… Bánjunk hát csínján a nyelvünkkel.”  J.A.

 

A TANÁCS

A jóakaratú ember egyik legnagyobb tévedése, ha azt hiszi, őt az Isten is tanácsadásra teremtette, mindig, mindenben. Mivel sokszor szembesül elrontott, félresiklott életekkel vagy megoldatlan közproblémákkal, tapasztalatai birtokában szüntelen késztetést érez a beavatkozásra. A közösség ügyeiben ez a buzgalom inkább hasznos, mint káros. Javaslat a neve. Meg lehet vitatni, ki lehet próbálni, el lehet vetni. Túlzó formája az okvetetlenkedés, az ellentét-szítás, a csak-azért-is kötözködés. A tárgyilagos szemlélő hamar észreveszi, mikor mi van a megnyilatkozó szándék mögött. A politikai színtér kitűnő iskola, gyakorolhatjuk a megkülönböztetés tudományát. Veszélyesebb, ha a tanácsadás kényszerré fejlődik s a személyi kapcsolatokat, barátságokat, szerelmeket veszi célba. Mindannyiunk számára nagy kísértés: beleszólni a szeretett lények életébe – minél jobban szeretjük őket, annál fokozottabban. Hányszor és hányszor hangzik el: „Azt tanácsolom, hogy ezt többé soha..Ez persze nem valódi tanács. Inkább fenyegetés. Álcázott parancs, amely mindjárt a büntetést is kilátásba helyezi. A legtöbben le is rázzák magukról, mint kutya a vizet, nem veszik komolyan. A valódi, a kéretlen tanácsadó, azonban felületében tekint rá a másik ember helyzetére, annak lelki szerkezetét, jellemvonásait nem vizsgálja meg gondosan, de mondja-mondja, mit tenne ő ebben a szituációban, hogy döntene ő… szinte ráerőszakolja a saját véleményét embertársára… Észre sem veszi, s máris megsértette a partner személyes szabadságát, beleavatkozott abba, ami nem az övé, s talán kárt is tett, bár akaratlanul. Indiszkrét volt – bekukucskált egy sok- ablakú ház véletlenül nyitva felejtett, legkisebb ablakán, s azt képzelte, az egész belső teret látja. Ha az ilyen „hivatásszerű” tanácsot a másik fél megfogadja, s a végén balul sül el, a felelősség, mint a bumeráng, visszaszáll a tanácsadóra – ha pedig hiába tanácsolt, remek alkalom a kárörvendezésre: „…mert nem hallgattál rám!” Nem közömbösséget hirdetek. Csak egy sokkal finomabb, érzékenyebb lelki tevékenységet, a szavak mellé vagy helyett inkább egy-egy rajtunk függő, a másikat segítő, parányi tettet. Legyünk készenlétben. Szeretetünkkel, nyitott szívünkkel, meleg szemünkkel, türelmünkkel, hogy ha hozzánk fordul valaki és megkérdi: mit hát és hogyan tovább? – érvényes, megfontolt választ adhassunk. Mert amennyire a kéretlen-éretlen tanács káros túlcsordulása a jóakaratnak, a kérésre megtagadott tanács a kiapadt részvét jele. A panasz meghallgatása, az érdeklődés az iránt, amibe beavatnak viszont sohase tehet kárt, gyakran feloldja a beszélő görcseit. Nagy jótevő olykor a csendes meghallgatás – mai világunkban, amikor mindenki beszélni szeretne, és ahol oly sok a hiábavaló fecsegés.

J.A. (1999)

 

A NYELV MEGFÉKEZÉSE

„Ami a szívemen, a számon!” – gyakran dicsekszik az ember, szókimondását fitogtatva, olyankor is, amikor bizony butaságokat beszél, vagy éppen meggondolatlanul fecseg… „Ami a szívemen, a számon” – fontos követelmény, csak éppen félreérthető. Mint ahogy az ellentéte is: „Ne szólj szám, nem fáj fejem.” A nyílt, egyenes beszéd nem azt jelenti, hogy minden önkontroll nélkül tüstént a másik arcába vágjuk mindazt, ami első pillanatban a lelkűnkbe tolul. Olykor ajánlatos a nyelvet fékezni, mérlegelni: az igazság vagy csak a puszta indulat késztet-e arra, hogy gátlás nélkül nyilvánuljunk meg. A sértő fogalmazás nem őszinteségünk, hanem bárdolatlanságunk jele… A bensőnkben képződő, hirtelen, fésületlen vélemény gyakran kíméletlenül leegyszerűsített: „micsoda marhaságot dumálsz!”, „de ronda ez a cipő!”, „Milyen alávaló gazember, aki…?” Jó, ha működik a szelidítés, a szűrés, úton a száj felé, hogy ami elhangzik, igaz maradjon, mégse sebezzen: „Szerintem nem úgy van, ahogy mondod”, „ez a cipő nem az én ízlésem”, „Számomra taszító, ha valaki…” A tapintat, a stílus még nem változtatja meg a közlendők tartalmát, nem torzítja hazugsággá. Mert eredetileg „ami a szívemen, a számon” követelménye azt célozza, ne legyen hasadás gondolatunk, érzésünk és az elhangzó szavaink lényege között. Igen vagy nem – helyes, ha beszédünkből határozottan, világosan kitetszik. Csak a hogyan nem mindegy. Egyébként is, jobb, ha árnyaltabban értelmezzük a közmondásokat. A helyzet szabja meg, mikor, melyik érvényes. “Ne szólj szám, nem fáj fejem!”, a gyáva ember menlevele, ha olyankor lapít, amikor valaki érdekében színt kellene vallania. Okos óvatosság azonban, ha két szitkozódó, marakodó fél közé nem állunk be fröcsögő harmadiknak vagy kéretlen békebírónak, és józan önmérséklettel elfojtjuk feltűnési viszketegségünket, amely arra ösztökél, hogy mindig mindenbe kotyogjunk bele, csak azért, hogy hallassuk a hangunkat… Vannak esetek, amikor hallgatni valóban arany, de bizony vannak esetek, amikor viszont hallgatni bűn… Mindenre ráhúzható, abszolút érvényes magatartási formát nemigen találunk. Victor Hugó A nyomorultak című regényében a soha nem hazudozó apáca – hogy megvédje a menekülő Jean Valjeant, bizony hazudik. S bizony akkor vétkezett volna, ha kötelező fogadalma szerint, az igazat mondja, útbaigazítja az üldözőket… Bánjunk hát csínján a nyelvünkkel. Nem kell mézbe mártani, de méregbe sem! Használjuk felelősséggel Isten egyik legnagyobb ajándékát: a beszédet.

J.A. (2000)

Olvasói levelek… 2

Ezt a levelet is ma hajnalban kaptam. Mint az előző levélnél az írójának védelmében név nélkül teszem közzé ezt az írást is szintén kissebb “húzásokkal” F.F.

Kedves Frigyes!

Ez az email volt a levelezőrendszeremben, remélem megkapod, muszáj reagálnom a továbbított levélre.

Anno, mikor indultál,  anyagilag is támogattalak, később ez már akadályokba ütközött, nem csak azért, mert kevesebb lett a forrás (az is), de más ügyeket is támogatok a családom mellett, pl. ………………………………….., nehézhelyzetbe került barátaim postaládájába csempészek segítséget anonim, és még ami jön – így a KK-ra már nem maradt energiám (megjegyzem voltak olyan „kreatívok”is, akiket személy szerint is támogattam, nem kicsit, és azóta fel sem hívtak, de ez már más lapra tartozik)

Én is közgazdász vagyok (két diplomával, igaz estin végeztem munka mellett), egyedülálló három gyerekkel, a rendszerváltás óta vállalkozó. Keményen szabályozott területen dolgozom, olyan konkurenciával, ami mellett más nemigen rúgna labdába.

Az elmúlt években jelentősen csökkentek az adóterheim, sőt a könyvelőm most szólt, hogy a KIVA még kedvezőbb lenne, jelentkezzek át. Persze nyilván lehetne még kevesebb (nem vagyok katás), de látom, honnan indult az ország pénzügyi helyzete, így nem panaszkodom. Az adóbevallásomban az idén (amit egy gombnyomással csak el kellett fogadnom) valami nem stimmelt, mire személyesen a NAV-tól hívtak telefonon, sőt segítettek rendezni, hogy megkapjam a visszaigénylést (ami egy héten belül a számlámon volt). Nem kezdem el ecsetelni, hogy egy korábbi adóellenőrzésen milyen stílusban bántak velem, aki egy napot sem késtem a befizetésekkel soha, és magas, bejelentett fizetésem van a vállalkozásból.

Az egészségügy peremterületén dolgozom közel harminc éve, látom, hogy milyen lobbik milyen irgalmatlan nyomást fejtenek ki a kormányokra, hogy bizonyos kórház vezetők, mekkora pénzeket tesznek zsebre, hogy bizonyos orvosok mennyire ellenérdekeltek a hálapénz rendszerének felszámolásában – magyarán milyen ellenállásba ütközik az egészségügy átlátható működése.

Nem kezdem el sorolni, hogy mennyi mindent tett a kormány az elmúlt évek alatt az eü és az oktatás fizetési kondícióinak rendezéséért, mert ide nyilván az Isten pénze nem elég, hiszen akkora rés a nyugati és a hazai szintek között.  De ha egy vállalkozó a béremelést hallja, sikítófrászt kap, miközben a másik oldalon pedig szeretné, ha őt is magas színvonalon látnák el.

A gazdasági terület nem egyszerű, egy kisvállalkozótól nagyon sok munkát és kreativitást igényel, hogy talpon maradjon.

Létezik egy kisvállalatok marketingjével foglalkozó cég, a Marketing Commando, érdekes lenne őket és az ügyfeleiket meg lehet kérdezni, kik a sikeresek, kik buknak el, és vajon miért. Én úgy gondolom, a legtöbb vállalkozást az alkalmatlanság, és fejlődési képesség hiánya tesz tönkre. Ezek a fogalmak sok mindent takarnak, amibe most nem mennék bele. Vannak kisvállalkozókat támogató programok, finanszírozási segítségek, nyilván lehetne több is, de a gazdasági környezet a világon mindenhol a globál cégeknek kedvez. Ha protekcionista politikát kezdene egy kormány, olyan nemzetközi támadások kereszttüzébe kerülne, amit egy ilyen kis ország, mint a miénk, nem élne túl.

Nem irigylem a döntéshozókat, mert pontosan tudom, hogy összetett problémákra nem lehet olyan választ adni, amivel mindenki elégedett.

Éppen édesapám történetei alapján állítok össze egy kötetet a háború utáni időkről, és azon gondolkoztam, hogy ha így nyavalyogtak volna őseink, akkor még mindig kenyérjegyen tengődnénk (nálunk szűnt meg először Európában, ha jól tudom), és söprögetnénk a törmelékeket Budapest utcáin.

Én sem szeretem a kirakat keresztényeket, engem csak simán hitben élők neveltek, akik nem papoltak, hanem cselekedtek, és  hálisten sok ilyet ismerek magam körül még.

Én is látom azokat a hirtelen felkapaszkodott figurákat, akiknek a pökhendisége mindenkit irritál, de ezek százalékos aránya még messze nem éri el az előző kormány szintjét (sajnálom, hogy erre egzakt mérést nem lehet folytatni, de egy barátom azt mondta, hogy ha ennyi lopás mellett ennyi mindent építettek, akkor valamit mégsem csinálnak rosszul), és nagyon remélem, hogy nem emelkedik. Sajnos a történelemből is tudjuk, hogy álszentség lenne azt mondani, hogy lehet stabil helyzetet és fejlődést elérni kompromisszumok nélkül.

A jelenlegi kormány erőfeszítései mögött egy víziót vélek felfedezni, ami a magyaroknak fontos. Ez a függetlenség, ami szinte a lehetetlenség kategóriájába tartozik, és csak relatív módon értelmezhető manapság. Ehhez azonban erő kell. Ezt az erőt, egy nemzeti minimum melletti valódi összefogás lehetőségét kellene elfogadnunk, félretéve a könnyen szítható gyűlölködés energiáját, és ezen belül értelmes párbeszéddel haladni tovább.

Keresztyénként is mondom, hogy új haza csak belül van. Le kellene nyugodni. Addig nem lehet társakat találni, amíg nem jutottunk el saját mélységeinkbe, nincs hitünk. Enélkül lehet bárhová menni, esetleg lehet jobban élni, valami mindig hiányozni fog. Tapasztalatból mondom, sokéves depressziós periódus után, amikor én is szaladtam fűhöz-fához, önellátókhoz, gurukhoz, sikertelenül. Aztán rájöttem, hogy akit és amit kerestem itt van bennem. Már nem keresek.

Látom, hogy a gyűlölet energiája milyen erős, látványos, mennyire romboló – kívül-belül az, mindig is az volt. De tartós, építő energia, élhető közeg csak elfogadó, megértő, hálás és cselekvő agapéban gyökerezik. Hogy Krisztus nélkül hogy működhet ez? Nem tudom. Nálam nem működött.

Csókay András (a sziámi ikreket is szétválasztó csapat vezetője) mondja, hogy minden lépés előtt imádkozik a csapatával, és az ihletet a megoldásokra is imái alatt kapja. Eddig ezt egy vállrándítással, szájbiggyesztéssel le lehetett söpörni, kérdés, hogy nem lenne-e érdemes ezt elkezdeni közgazdászként, mérnökként, zenészként, bárhol, ahol vagyunk és működünk?

Köszönöm, hogy megoszthattam.

Áldás, békesség!

…………..

(Néhány évvel ezelőtt a “Marketing Commando” vezetőjével is készítettünk egy rövid stúdió beszélgetést) F.F.