Eddig nem teljesen értettem hogy még az utóbbi hetekben (is) ugyan miért fordulnak meg az oldalaimon olyan sokan és még mindig rengetegen nézik folyamatosan a filmjeimet hisz már lassan egy éve bezártam a “Kulturális Kreatívok “közösségi” oldalaimat…  Tényleg nem értettem…

Aztán ma este Goethe Mester egyik gondolatán megakadt a szemem:

“Ami szívből jön, csak arra dobbannak meg más szívek.”

Igen…

Hát ezért… 

Lehet hogy “ciki”, de most már annyi mindennel a hátam mögött nyugodtan és szerénytelenség nélkül kimondhatom hogy azért vagyok még életben és azért tudok még mindig alkotni és rengeteg emberhez eljutni, mert mindent szívből tettem amit tettem…

Mindent… 

Sokat hibáztam, de az alap mindig a Jó-Szívűség volt.

Eddigi életem során sokszor láttam nagy tudású (üzlet) emberek projektjeit és életét is összeomlani egy pillanat tört része alatt mert hiába jártak másokhoz hogy jobbá tegyék magukat pl. kurzusokon, vagy próbálták ilyen-olyan nagy elmék hatására másokat, a világot jobbítani előadásokat tartva, brillians gondolataikat megosztva másokkal, mert ahogy én láttam őket, a működésüket, mindig hiányérzetem támadt…. 

A Jó-Szív hiányzott nekem.

Gyanítom hogy ezt nem lehet megtanulni, mármint Jó-szívűnek lenni. 

Ez vagy van, vagy nincs. 

(Lehet hogy ismét sokan fognak most ezért a gondolatomért átkozni, de sebaj, bevállalom.)

Egy francia énekes, dalszövegíró gondolatát is megosztottam pár hete itt veletek:

“Egyetlen forradalom lehet eredményes: próbáljunk megjavulni abban a reményben, hogy mások is ezt teszik. Akkor valóban jobb lesz a világ.”

Georges Brassens

Nyugodtan mondhatom amikor ezt a pár sort kitettem felrobbantak az oldalaim statisztika számlálói.

Akkor hát lehet hogy még mindig oly sok a jószívű ember közöttünk?!  🙂

De az is látható hogy sokan megpróbálják kihagyni-átugrani azt a bizonyos részt melyet Goethe Mester így fogalmazott meg annak idején:

“Aki sohasem ette kenyerét könnyezve, aki gondterhes éjszakán sohasem sírt az ágya szélén, az nem ismeri a túlvilági erőket.”

Legtöbben még mindig nem értik hogy miért nem működnek a dolgaik, projektjeik…

Hiába tanítják sokan az antropozófiát, a budhizmust, a hinduizmust, a kereszténységet a magyar őstörténetet, az etikus, fair trade, stb. üzleti konstrukciókat, hiába őrjöngenek ma este is az utcán a megvezetett tömegek a hétpróbás gazember politikusok és mások manipulációja alatt…  

Amíg hiányzik a Jó Szív addig bizony nem lesz vátozás.

És sokszor pont ezek az emberek csodálkoznak legjobban amikor MÁSOK a felkérésükre – meghívásukra NEMET mondanak.

Mert akiknek jó szívük van és nemcsak a szivük hanem az eszük is a helyén van(!) (ami igencsak ritka, na ezért is mit fogok én kapni) 🙂 azok rögtön kiszúrják hogy hiányzik a lényeg és néha, pont emiatt nemet is kell mondani. 

Közben látom és első kézből tapasztalom amióta pár napja ismét itthon vagyok hogy mindkét oldal radikalizálódik és csak a saját koncát (karrierét) stb. védi mindenki. 

Szinte mindenki… 

És akik magukat középre hazudják, bizony ugyanezt teszik. 

Ezért nem működnek a dolgaik. 

Sok éve figyelem már ezt…

Nem látok egyéni, friss gondolatokat. 

Nem látok egyéniségeket.

Most sokan “harcolnak”… De azt elfelejtik vagy nem is tudják, nem is halloták amit pl. Szun-Ce a háború művészete című művében hagyott ránk…

(elég ha az írás tartalomjegyzékét futják át azok akik…)

Az én eddigi életem, a 46 évemmel tulajdonképpen egy “nagy” kisérletnek is mondható.

Amióta eszemet tudom mindig a járatlan utat járom.

Logikailag, a mai társadalmi normák alapján már rég nem szabadna életben legyek.

És ez tényleg így van.

De mégis itt vagyok mert a Jó Szívek egymást felismerik és segítik.

Szívvel-lélekkel.

A többiek meg már egyre nehezebben tudják a hideg fejükkel bizonyítványukat megmagyarázni, önmaguknak és a külvilágnak.

És pont emiatt, eközben a külvilágban egyre nő a zaj…

14 éves korom óta járom a nagyvilágot…

Néhány éve egyszer kamerámmal, egy háborús övezetben egy támadás közepén találtam magam. 

Hirtelen mindenki sikoltozva próbált menekülni, össze-vissza rohangáltak az emberek és én csak álltam és néztem ahogy közeledik a vég. 

Ekkor a káosz közepén körülnéztem és lassan elmosolyodva leültem a földre, beletörődve hogy ennyi volt. Körülöttem sikolyok és fegyverek hangja hallatszott. Készültem a halálra…

Aztán kb 30 méterre az egyik sebesült fegyveres velem szemben szintén lassan leült a földre és akkor tekintetünk összekapcsolódott… Ő is mosolygott és… vártuk a véget…

Aztán lassan behunytam a szemem és ismét ugyanaz az érzés kerített hatalmába mely mindig, minden nap az életem során valahol mélyen vibrát bennem. 

Hol gyengén hol nagyon erősen.

A Szív ereje…

Ekkor körülöttem megállt az idő és minden elcsendesedett…

Amikor ismét kinyitottam a szemem, egyedül találtam magam a tőlem kőhajtásnyira ülő sebesült harcossal. 

A káosz elkerült bennünket, csend volt, és egyre csak mosolyogtunk egymást nézve hosszú percekig.

Azóta is barátok vagyunk… Ő, a messzi keleten, én itt valahol Európában…

“Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.” 

Babits Mihály

Ennyi.   🙂

filmjeim:

https://vimeo.com/kulturaliskreativok

videó blogom:

https://vimeopro.com/kulturaliskreativok/csalamade-egy-rlt-naploja

fotóim:

https://fogelmedia.smugmug.com

podcast:

https://soundcloud.com/stream

Itt támogthatod a projektjeimet: https://www.paypal.me/FogelMedia

Fogel Frigyes

független filmes

https://fogelmedia.info

E-mail: fogelmedia1@gmail.com