Ezen a hétvégén a budapesti “értelmiség” által (is) mélységesen lenézett  Felvidéken – Szlovákiában filmeztem… (kellett néhány “B-roll”)…  😉

Megvolt Selmecbánya egy kis Csontváry “feelingel” majd Zólyom vára is olyan “celebek” neveivel mint pl: Szent László, Nagy Lajos, Hunyadiak, Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi, Bercsényi, Eszterházy… 

(A felvételek közben egy kis meglepetés is várt rám amit ha minden jól megy Ti is láthattok nemsokára)…

Miközben ahogy az ott élő egyszerű fiatal lányok-fiúk tekintetében elmerültem, észrevettem olyan minőségeket is melyeket már igencsak ritkán látok utazásaim közben… 

Láttam a még érintetlen ártatlanságot, szelídséget, alázatot és egy kis csipetnyi huncut humort is a szemek sarkában…

Eközben eszembe jutott néhány gondolat úgy jó 12 év távlatából:

“Már nem beszélgetek értemiségiekkel. Mert ők nem tudják az igenre azt mondani, hogy igen és a nemre azt, hogy nem.

Az egyszerű emberek azonban – akiket rendszerint aljanépnek képzelnek – sokkal világosabban látják a helyzetüket, mint az úgynevezett értelmiségiek.

Az értelmiség elvesztette azt a jogot, hogy magát értelmiségnek nevezze.

Nem bocsátok meg a magyar értelmiségnek.”

Makovecz Imre 

Fogel Frigyes független filmes 

(a fotók is)