(A magyar feliratot a videó jobb alsó sarkában tudjátok beállítani) forrás: mandiner.hu

 

Jordan Peterson a torontói egyetem klinikai pszichológusa…

“Peterson szerint ezen felfogások hátterében Karl Marx filozófiája áll, melyben a gazdagok az elnyomók, és a munkások az elnyomott áldozatok. Azonban Marx további céljai közé tartozik a vallás (ami ugye „a nép ópiuma”) megszüntetése, valamint a nemzetek és a hagyományos családmodell szétrombolása – ismerősen hangzik?”

Kemény mondattal kezd: „Lehet, hogy nem veszi észre, de valójában veszélyes embereket támogat”. Ezután röviden kifejti, kikről is van szó: azokról az elsősorban nyugat-európai és amerikai egyetemi tanárokról, akik hajdan a ’60-as évek diáklázadásainak és hippimozgalmainak elkötelezett résztvevői voltak, akiknek célja, hogy

tudományos köntösbe bújtatva átformálják a fiatalok gondolkodásmódját,

s ezzel „aláássák a nyugati civilizációt, amit ők korruptnak, elnyomónak és patriarchálisnak tartanak”.

Azok, akik gyermekeik felsőoktatási képzését finanszírozzák, „valójában olyan ideológiát támogatnak, mely szerint minden igazság szubjektív, a természetes nemi beállítottság társadalmilag kialakított, valamint hogy a nyugati világ az okozója minden harmadik világbeli problémának” .

Természetesen a szubjektív igazságfelfogás az egyik legrégebbi és legmélyebben gyökeret vert eleme ennek a „progresszív” ideológiának. Továbbra sem szabad elszakadnunk a nyitottságtól, hogy logikus és tisztességes érveléssel próbáljunk meggyőzni másokat, illetve várjuk is el másoktól, hogy ilyen módszerekkel éljenek. De ez nem szubjektív igazságok létezését jelenti, hanem nyitottságot mások gondolkodásmódjára.

Egy másik érdekes aspektus, hogy amennyiben létezik objektív igazság, ahogyan a Biblia is ezt állítja és képviseli, az kizárja a szubjektív igazságok létezését, és az egyes emberek értékrendjét az objektív mércéhez való viszonyulásuk alapján különbözteti meg.

Ennél már sokkal tisztázottabb kérdés – mármint gondolkodó fejekben – a szexualitás kérdése. A nemi beállítottság szociális kialakítottságát alapjaiban rengeti meg az a tény, hogy évezredeken át minden egyes kultúrában azonos volt a nemi különbségek és természetüknek felfogása, míg a szociális berendezkedés igen sokszínű volt.

A nyugati világ felelősségével kapcsolatban sem szabad sarkítanunk, hiszen nyilvánvalóak a gyarmatosítások okozta problémák még napjainkban is, de ez

korántsem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok és Európa okolható minden válságban szenvedő ország állapotáért.

Egyrészről azért, mert a történelem során minden hódítás és birodalom jellegzetes vonása volt az elnyomás és a rabszolgatartás, de csak a nyugati világra jellemző a rabszolgaság általános eltörlése. Másrészről, a mai afrikai és ázsiai problémák legsúlyosabb gócai, a fegyveres konfliktusok legtöbbször vallási okokra vezethetők vissza, amik országokon is átívelnek (!), tehát nem csupán a felelőtlen határhúzások termékei.

Peterson ezen ideológia élharcosait „posztmodernistáknak” nevezi, akik „agresszívan erőltetik »progresszív« felfogásukat az egyetemeken”. Megemlíti a. „nyelvrendőrséget”, akik éber vigyázói a „politikailag korrekt beszédnek”, mely már kezd orwelli hangulatot idézni a közéletben, a médiában és az oktatásban egyaránt.

„A mai nyugati elitegyetemeken már nem a kritikus gondolkodásra, világos és józan megfogalmazásra tanítanak, így könnyebben elültethetik a diákok fejében a »progresszív« oktatók destruktív felfogásukat. Ma már lehetséges letenni úgy egy angol nyelvi diplomát, hogy az illető sosem találkozott Shakespeare-rel, aki csak egy azon halott fehér férfiak közül, akik egy »elnyomó társadalom korában« éltek” – fogalmaz.

A professzor az új liberális felfogást egy „szentségtelen-háromságban” mutatja be, melynek tagjai: sokszínűség, egyenlőség, befogadás.

A sokszínűség természetesen nem a véleményekre, gondolkodásmódra, hanem az „etnikai és nemi diverzitásra” vonatkozik.

Az egyenlőség többé nem a „lehetőségek egyenlőségét”, hanem az „eredmények egyenlőségét” takarja. A befogadás pedig „identitáson alapuló kvótákkal elérni kívánt félreértelmezett felfogása a liberalizmusnak”.

Peterson úgy folytatja: „A neoliberális felfogásban már csak másodlagosak a klasszikus emberi jogok, mint például a szólásszabadság. A »progresszívek« számára nem létezik emberek olyan csoportja, akik megosztják gondolataikat és konszenzusra törekszenek. Az ő világuk inkább egy hobbes-i rémálom, melyben a különböző identitású csoportok küzdenek a hatalomért. Nem pusztán helytelennek tartják a saját ideológiájukkal szembemenő felfogásokat. Egy elnyomó rendszer részeinek látják őket, és erkölcsi kötelességüknek tartják hogy elfojtsák és korlátozzák kifejezésüket”.

Jellemző továbbá – tisztelet a kivételnek – a neoliberális gondolkodásra, hogy akár szavakkal kifejezik, hogy tisztelni kell mások véleményét,

de meghökkennek, ha az övékkel ellenkező állásponttal találkoznak

– főleg ha az védhető.

A kapitalizmust ugyancsak mérgezőnek tartják és „nem fogadják el, hogy az ezen alapuló gazdaság miatt engedhetik meg – a történelem során először – emberek tömegei a rendes táplálkozást, otthont, ruházkodást, közlekedést, sőt a szórakozást és az utazást”.

Arról is beszél: „A posztmodernisták nem hisznek az individuumban sem. Számukra minden ember csupán képviselője az etnikai származásának, nemének és szexuális irányultságának. Ráadásul az emberek két nagy csoportra oszthatók: elnyomókra, és áldozatokra. (…) Az áldozati szerep kijátszása pusztán eszköz a másik fél leuralására, illetve a csoportok közti konfliktusok szítására”.

Peterson szerint ezen felfogások hátterében Karl Marx filozófiája áll, melyben a gazdagok az elnyomók, és a munkások az elnyomott áldozatok. Azonban Marx további céljai közé tartozik a vallás (ami ugye „a nép ópiuma”) megszüntetése, valamint a nemzetek és a hagyományos családmodell szétrombolása – ismerősen hangzik?

Ahol azonban filozófiáját gyakorlatba ültették (Szovjetunió, Észak-Korea, Kína, Kambodzsa, Vietnam),

hatalmas pusztításokat végeztek és több mint százmillió ember halálát okozták a nevében.

És akár hajtottak végre ideológiai változtatásokat, akár nem, Marx volt az, aki a fő irányvonalat és az alapokat szolgáltatta – ráadásul nem csak a kommunizmus, hanem a nácizmus számára is, figyelembe véve szélsőséges antiszemitizmusát. Marx volt az, aki az erőszakos és megbélyegző kritika alapjait letette. „A kritika nem a fej szenvedélye, hanem a szenvedély feje. Nem bonckés, hanem fegyver. Tárgya: az ellensége, akit nem megcáfolni, hanem megsemmisíteni akar.”

A mai nyugati mainstream médiában mindezek az eszközök napról-napra észrevehetőek, és pont azt használják célszemélyeik ellen, amit elvileg ki akarnak zárni a társadalomból: a könyörtelen megbélyegzést.

A hidegháború után Marx elveinek örökre a történelem szemétdombján kellett volna maradniuk, ma mégis az ő gondolatain alapszik – Nietzschével karöltve – a nyugati világ új vallása, a neoliberalizmus, melynek ideológiájával átitatott elit oktatást ma dollármillárdokkal támogatják.

„Ha nem állítjuk meg, a posztmodernizmus fogja meghatározni Amerikát és az egész nyugati világot, ahogyan már teszi ezt egyetemeiken” – zárja szavait Jordan Peterson.