“A frázisnál a beszéd lélek nélkül szól, ekkor az ember ott megy a másik ember mellett, és nem tudja megérteni.

Ez a jelenség is a XIX. század utolsó harmadában érte el tetőpontját, nem a lélek mélyén hanem a tudatban. Az emberek egyre idegenebbek lettek egymás számára. Hogy akkor egyre hangosabban követelték a szociális impulzusokat és reformokat, az annak szimptómája, hogy az emberek már nem voltak szociálisak. Már nem érezték, hogy mi a szociális, ez indította őket annak követelésére. Az éhes állat nem azért üvölt táplálékért, mert a táplálék a gyomrában van, hanem azért, mert nincs ott.

A lélek nem azért követeli azt, ami szociális, mert át van hatva tőle, hanem mert hiányzik belőle ez az érzés. Így az ember lassanként olyan lénnyé vált, akikről ma nincs tudatunk. A legszélesebb területen uralkodó tény az emberek között, hogy már egyáltalán nincs is igényük arra, hogy a másik emberhez lelkileg közeledjenek. Az emberek valamennyien elmennek egymás mellett. Mindenki csak önmaga iránt érdeklődik igazán

R.S.