Most jöttem vissza Pozsonyból, ahol Szlovák barátaink tegnap mutatták be nemzetközi filmünket (Kulturális Kreatívok 1.0 – A Forradalom).

A bemutató egy régi gyárépület egyik hatalmas csarnokában történt, amit most közösségi összejövetelekre használnak a pozsonyi Kulturális Kreatívok.

Rengetegen jöttek el, fantasztikus volt a hangulat.

Az esti összejövetel előtt a város különböző pontjain riportokat is készítettem KK projekteket bemutató barátainkkal, melyeket nemsokára megosztok veletek, amint a fordítások elkészülnek.

De nem erről akartam írni.

Az út elején történt velem valami rendhagyó…

Szokás szerint korán reggel kamerával és a többi cuccal felpakolva bevágódtam a kocsiba, és elindultam északi szomszédainkhoz.

Minden a szokásos módon történt szinte ugyanazzal a koreográfiával mint az utóbbi négy évben, amióta járom a világot –  filmeket készítve a Kulturális Kreatívokról és projektjeikről.

Autópályák, benzinkutak, kávék, kátyúk, radarkontrollok és végül érkezés a hotelhez, ami ebben az esetben egy eléggé lepukkant, sok évvel ezelőtt sportolóknak készült szocreál borzalom a pozsonyi autópálya közelében.

Nos, miután megérkeztem, gondoltam, megkeresem a recepcióst, ugyanis kellett a kulcs a garázshoz…

Néhány perc múlva elő is került egy magam orabeli srác, aki hozta a kulcsokat és közben igencsak törve az angolt, megpróbálta elmagyarázni a hotel, illetve mondjuk inkább azt, hogy a motel szabályait.

A garázshoz érve a srác megáll, és nekem szegezi a kérdést, honnan jöttem. (Amúgy végig angolul beszélgettünk.)

Mondom, hogy magyar vagyok.

Erre elmosolyodik és erős akcentussal felkiált: Testvérem! (Szlovák volt a srác, ha még nem írtam volna.)

Erre megálltam, ránéztem és rögtön láttam, hogy a szívéből jött ez az egy magyar szó, és tudtam azt is, hogy sosem fogom elfeledni a felcsillanó szemét.

Őszinte örömmel fogadott…

Testvérem… Így mondta…

Én meg szabályosan meghatódtam…

Éreztem, hogyha így indul a pozsonyi munkám, minden rendben lesz.

És így is történt.

Fantasztikus két napot töltöttem el szlovák barátainknál, nyomát sem láttam annak a beteg és tudatosan kreált hangulatnak, amit a nagymédiákból árasztanak felénk nap mint nap  – mérgezve az emberek tudatát.

Ismét volt szerencsém megtapasztalni azt, hogy itt nálunk, Közép-Európában mennyire szívközpontúak az emberek, összehasonlítva a nyugati világban élő társainkkal…
Legalábbis ez az én szubjektív tapasztalatom, hiszen az utóbbi 15 évet nyugati országokban töltöttem el.

Mert sokan vagyunk itt sokféle nemzet fiai ebben a különleges és gyönyörű Közép-Európában és bizony pont ez teszi különlegessé ezt a helyet, mint már személyesen is megtapasztaltam, Prágában, Pozsonyban, Erdélyben/Romániában, Ausztriában és remélem, hogy nemsokára déli barátainknál is: milyenek is vagyunk mi valójában…

A sokszínű, sokféle nemzetség együtt, akik mind tehetségesek valamiben.

És ezt csak saját személyes találkozásaink alkalmával, közösségeinkben, vagy közösségeinket építve élhetjük meg és fogjuk megélni.

Mert menni kell, kopogtatni, személyesen megkérdezni a mellettünk élőket:
Testvérem, hogy vagy? Miben segíthetek?

2013. március elsején

Fogel Frigyes

 

Ezt a rövid kis tudósítást pedig Prágából küldöm nektek 🙂