Gondolatok az új évezred küszöbén – interjú Thomas Meyer-rel – kérdező: Fogel Frigyes (November 2013)

– Mi a mi feladatunk?
–  Magyarországon – ahol tíz éve jártam utoljára – nagyon összetett a helyzet. Én úgy látom, vannak, akik – kicsit naívan –, illetve sok egyéb miatt  lelkesednek az Európai Unióért, bár ez a lelkesedés gyengülni látszik mostanában, de szép számmal vannak olyanok is, akik spirituálisan aktívak, és nem restek tanulmányozni a szellemtudományt: érdeklődést mutatnak olyan közép-európai gondolkodók iránt, mint többek között Steiner, Wegman, Polzer vagy éppen Moltke. Egy nagyszerű feladat látszik itt kirajzolódni: hidat kell képezniük Közép-Európa és Magyarország között, hiszen a szláv népek minden jel szerint sokkal jobban sérültek a bolsevizmus hetven éve alatt: szellemi apátiába süllyedtek. Ha érdeklődnek is a spirituális dolgok iránt, akkor sem törekednek önállóságra, csak követni akarják az áramlatokat – ha ortodoxok, akkor mondjuk Moszkva, ha antropozófiával foglalkoznak, akkor meg kizárólag Dornach felé figyelnek. Ezért én úgy látom, a magyaroknak nagyszerű lehetőségük van arra, hogy egészséges spirituális individualizmussal erősítsék a keleti népeket. Az önök népének történelmük során oly sok ellenálló erőt kellett kifejtenie a különféle külföldi hatalmak ellen,  a törökökkel, a Habsburgokkal, a bolsevik uralommal szemben, hogy mára nagyon erős individualizmus alakult itt ki. Steiner a közép-európai népekre vonatkozó karakterológiájában azt mondja, hogy egy dologban közösek mindannyian: nagyon erősen küzdenek az individualizmusért. Hát még, ha ezt a tulajdonságot a Magyarországon meglévő ellenálló erővel kombináljuk, amelyet néhányan – köztük Steiner is – turáni elemnek hívnak…!  Egy jó barátom, akivel Budapesten találkoztam, szerintem nagyon találóan fogalmazta ezt meg:  „A magyaroknak az a feladatuk – és a lehetőségük is megvan rá –, hogy megnemesítsék turáni elemüket.” Ez pedig nagy erőt jelent, ha kifinomultsággal, megtisztultsággal és individualizmussal párosul. A feladat tehát az, hogy a magyarok elvigyék ezt az erőt keletre, arra a területre, mely hetven évig a tetszhalál állapotában volt. Úgy látom, ennek egy nagy akadálya van évszázadok óta: a szláv népek elleni általános antipátia, a tőlük való különbözőség tudata. Ha ezen túljutnának végre – első ízben történelmük folyamán –, akkor Magyarország tényleg betölthetné ezt az úttörő szerepet.

– Miért ír?
– Hogy sok pénzt keressek vele…. ☺ Na jó, nem azért. Könyveim azokat az embereket célozzák meg, akik többet akarnak tudni az elmúlt idők igazi történéseiről, akik független véleményt akarnak formálni bizonyos politikai, történelmi és kulturális eseményekről. Írtam az európai kommunizmus előtörténetéről, amelyet nem igazán az európaiak alakítottak ki, hanem egyrészt nyugati gazdasági érdekekhez fűződő személyek, másrészt a római katolikus egyházhoz közel álló emberek. Csak nézzünk meg közelebbről olyan alapítóatyákat, mint pl. Jean Monnet és Robert Schuman, és vegyük észre a nyugati érdekeltség és a katolikus egyház egyidejű képviselőjét Monnet-ban, akin keresztül megtudhattuk, hogy mivé is kéne Európának válnia… És szerintem ma is így állnak a dolgok. Például az Európai Központi Bank egyik vezetőjéről tudjuk, hogy római katolikus, sőt, jezsuita neveltetést kapott, s aki egyben a Goldman Sachs embere is, vagyis akiben a mai Európát létrehozó két áramlat egyesül.
Több publikációm is megjelent arról, hogy az első világháború miként vetett véget az európai nemzetállamoknak. Németországban Helmut von Moltke ezt a szándékot már akkor világosan látta. Ezért a célért munkálkodtak azok a nyugati körök is, akik az úgynevezett szocialista tapasztalatszerzést készítették elő Keleten – mert ezt Nyugaton készítették elő –, meg tudom mutatni az ezt bizonyító forrásokat, vagyis nem össszeesküvés elméletekről van szó. Világos, hogy ezek a folyamatok éppenséggel nem az európai szellemiségből fakadó folyamatokat segítették elő. Európa mesterségesen szétszabdaltatott; így sok különféle történelmű, kultúrájú ország próbálkozott egy egységesített kultúrájú Európa létrehozásával a nyugati demokratikus absztrakt modell mintájára, de ez a kísérlet új impulzus híján eleve kudarcra volt ítélve. És íme a hiányzó láncszem: Steiner elmélete a hármas tagozódásról, melyet  először egy osztrák életrajzíró ismertetett Károly császárról szóló művében.

E Károly császárról szóló vastag kötetben egy külön fejezet szól arról, hogyan tudnának az európaiak új társadalmi formációt kialakítani, melyben megmarad az ember szellemi önállósága, és a gazdasági életet nem veszélyeztetik belső villongások és nemzetek közti háborúk. Ez lehetett volna a követendő alternatíva. Károlyt császárt még érdekelte is ez az elgondolás, de intrikák érték a – hogy is nevezik ezt? igen, – a kabinetfőnökét, Arthur Polzer-Hoditz-ot, így az egész ügy a süllyesztőbe került, elveszett mint alternatíva. Egyértelmű szándékot lehet abban a tényben felfedezni, hogy a két évvel később, 1930-ban megjelenő második kiadásból már kihagyták ezt a memorandumot! Ezért sem terjedhetett el a köztudatban a hármas tagozódás elmélete sem. És azóta nem beszélhetünk a szó igazi értelmében Európáról, csak egy egyoldalú gazdaságú, egyházú és szellemiségű Európának hívott területről. Ide kívánkozik egy kép – Andersen  A császár új ruhája című meséjéből. E történet szerint a császár új ruhája igazándiból nem is létezik, a császár meztelen, de mindenki a gyönyörű ruhájáról beszél, mert a “közmegegyezés” ezt kívánja. Ma a “politikai korrektség” mondatja azt, hogy Európa ruházata pompás, miközben sehol semmi: napjaink Európája egy gyermeteg császár, akinek valójában nincs új ruhája. Holott tudjuk, hogy nagyon is nagy szüksége lenne erre a valóban új ruhára.

– Létezik megoldás?

Az egyetlen igazi alternatíva, mely érdemes arra, hogy beszéljünk róla, és amelyet épp mostanság kezdünk megvalósítani… Legalábbis megpróbáljuk.
Látnunk kell, hogy a szellemi élet egyre inkább ellenőrzötté válik: még Svájcban is az a tapasztalat, hogy nincs szabadság az akadémiai tanításban. Álljon itt példának egy barátom esete, aki a szeptember 11-i események kapcsán végzett kutatásokat, és emiatt nehézségei támadtak akadémiai karrierjében.  A szellemi élet korlátozása – Svájcban! Ez rossz ómen.
Egyet tehetünk: a hármas tagozódáshoz, a steineri impulzushoz fordulunk. Látjuk például, hogy a pénz kezelésének új módja alapvetően szükségszerű. Mert a pénz helyzete manapság, enyhe kifejezés, ha azt mondom, őrület, sőt több, mint őrület. Kimondottan egészségtelen. Csak egy szűk rétegnek, a globalista elitnek hoz hasznot. És a többiekkel mi lesz? (itt lendíti a karjait) „Pokolba velük!” – mintha ezt mondanák, vagy a szociális intézményekben a helyük. Ezt a problémát csak érzékeny intelligenciával lehetne megoldani, a hármas tagozódás szempontjai alapján. Ahogyan én látom, egyszerűen nincs más alternatíva.

-– A mai döntéshozók tudatosabbak?

– Nem tudom, hogy tényleg nyitottak-e. Szerintem még talán még szigorúbbak, merevebbek. Nem hiszem, hogy ma könnyebb lenne bevezetni a hármas tagozódás alapelveit, mint száz évvel ezelőtt. Lehetséges, hogy egy olyan krízist kell megéljük, amely már nem letagadható, és mindenképpen cselekvésre kényszerít. Globálisan még nem érkezett el az ideje, de talán már elég közel vagyunk hozzá, hogy az emberek bevallják, a régi szisztéma nem működik, máskülönben nem élnénk át a totális nemzetközi összeomlást. Ha ezt tudatosítjuk minél többen, akkor talán van még egy esély arra, hogy rámutassunk a hármas tagozódás lényegére. De addig is, amíg elérkezik ez a pont, fontos, hogy legalább néhányan tudjanak róla, mert különben készületlenül ér bennünket a végső lehetőség, és megint elszalasztjuk az alkalmat, mint 1989-ben is tettük, ha még emlékszünk rá. Zárójelben jegyzem meg, hogy természetesen Magyarországon és Németországban is voltak, akik már sokkal korábban tudtak a hármas tagozódásról.

Kelet-Németországban egy Rolf Heinrich nevű férfi írt egy könyvet 1989-ben, még a fal leomlása előtt, melyben nyíltan megfogalmazta ezt, kimondta, hogy a szocializmusban nincs jövő. Ezt a könyvet 1989 áprilisában Hamburgban adták ki, és szerintem útjelzőül szolgált azoknak, akik a szocializmus megállításán munkálkodtak. Mert ez a döntés nem a népből eredt. Nyilvánvalóan felhasználták az emberek elégedetlenségét ahhoz, hogy véghezvigyék a megdöntést, de a terv kiötlőit sokkal inkább a nyugati anglo-amerikai gazdasági körökben találjuk, akik új piacot akartak, és lehetőleg ellenállás nélkül. Tényként kell megállapítanunk, hogy iszonyatos sebességgel zajlott Kelet és Nyugat újra-egyesítése, különösképp Németországban. Tudni kell ehhez, hogy Németországot például nyomás alá helyezték, hogy hagyja el a német márkát, és ez konkrétan azt jelentette, hogy nem volt más választásuk. Azon kevesek pedig, akiknek lett volna választási lehetőségük, a naivitás csapdájába estek, mert nem hitték, hogy mindaz megtörténik, ami végül megtörtént. Persze, akikről beszélek, nem is voltak abban a helyzetben, hogy beleszóljanak a folyamatokba. Ezért a következő krízisben, amely biztosan eljön, jó lenne, ha több olyan ember lenne, aki tudatában van az említett alternatíváknak, melyeket a gyakorlatban még nem alkalmaztak, így senkinek sincs joga azt mondani, hogy nem működnek, hisz még ki sem próbálták azokat.

– Létezik közép-európai küldetés?

Közép-Európának ez nagy feladata lenne. De nem tudom, van-e elég ember, aki képes a nyugati mintától ls a hagyományos katolikus egyházi dogmákon is túllépve gondolkodni. Ha nincs elég ember, akik szabadok mindkettőtől, akkor a közép-európai missziót nem lehet véghezvinni. Mert ez szoros kapcsolatban áll a jó értelemben vett individualizmussal, egy olyan szellemi élettel, mely szabaddá lett bármely több száz éves hagyományos érdekközösséghez való bilincstől. A mai Európára jellemző tendenciákat jól mutatja egy – az angol gazdasági lapban, az Economistban húsz évvel ezelőtt közzétett térkép, mai valóságunk megelőlegezésének bizonyult. Néhány gazdasági elemző jóslatát ábrázolta arról,hogyan fest majd a világ és Európa a XXI. században.  Nos, ezen a térképen nem szerepelt Európa. Csak Euro-Amerika és Euro-Ázsia. És ma minden egyes pont Európában – ha földrajzilag beszélünk Európáról – vagy Euro-Amerika – vagy Euro-Ázsia. Világos, hogy ezen interjú alkalmával mi most Euro-Amerikában ülünk.
Szóval nagy kérdés ez, hogy az európaiak tudatában vannak-e még egyáltalán annak, ami Európa szerepe kellene legyen a világban: nevezetesen a Nyugat és Kelet közötti közvetítői szerepnek. Ha Európát szellemileg és politikailag lerombolják, ezt a feladatot nem lehet többé véghezvinni. És most éppen itt tartunk. Szerintem.
Ahogy arról már Rudolf Steiner is beszélt, Károly császár testvéte és kabinetfőnöke, Ludwig Polzer nem ismerte túl jól a korabeli gazdasági folyamatokat. Csak azt tartotta fontosnak, hogy Európa gazdasági szempontból versenyhelyzetben maradjon a Nyugattal szemben. Azt tudta, ha ez nem valósul meg a gazdasági erőfölényen keresztül, akkor Eruópának nincs többé kulturális szabadsága, semmije sincs. És ma tényleg az a helyzet, hogy ha az euró összeomlik, vagy ha az euró túlzottan függ attól, hogy mi történik a dollárral vagy keleti valutákkal, látjuk, hogy nagyon nehéz független szerepet játszani abban a hatalmi játszmában, amely elkövetkezik, és amely Kínát felszínre hozza majd – ez nem is kérdéses. Kínának azt hiszem 1,3 milliárd lakosa van, mindenhol növekednek, beruháznak Afrikában, és a forráselemzések is kimutatják, hogy egyre erősödnek. Ahogyan az USA felépítette technológiailag a Szovjetuniót, ugyanúgy építették fel Kínát is. Az amerikaiaknak mindig kell konstruált ellenfél. Ugyanakkor – és egyedül ez tartja bennem a reményt –, oly módon manipulálják az egész játszmát, hogy mindvégig ellenőrzésük alatt tartsák az “ellenséget”. Ez sokáig így működött, de ez már nem tarthat így sokáig. Eljön az idő, hogy az Amerikai Birodalom is leszálló ágba kerül, ahogyan a Római Birodalom is hanyatlásnak indult.

– 2001. szeptember 11.

– A szeptember 11-i szörnyű merénylet után azonnal lezárták New York-ban, a Pentagonban, és a harmadik helyen, Shanksville-ben az érintett területeket, úgyhogy a szokásos bűnügyi vizsgálatot nem is engedélyezték. Még a törmeléket is elszállították a toronyból, és azt a néhány fém gerendát, melyek nem mentek teljesen tönkre, Kínába szállították, ahol most valamilyen csatahajót építenek a szeptember 11-i belőlük. Ez történt – bűnügyi nyomozás nélkül! Ezek a tények is égetően hiányoznak az újságokból: a kritikai újságírás a legtöbb esetben nem hallgatott. A legalapvetőbb bizonyítékok és cáfolatok nélkül továbbították az amerikai kormány által alkotott és világszerte elfogadott konspirációs teóriát, arról hogy 19 iszlám terrorista tervelte ki és hajtotta végre az egészet. Tehát teljesen kimaradt a lapokból a kritikus kérdőrevonás, elfogadták, benyelték a több pontos is nevetséges magyarázatot. Az összes konspirációs teória közül eddig ez volt a legrosszabb.
A konspirációs feltevésekkel kapcsolatban mindig megkérdezheted: Megmagyarázza a tényeket? Ha konspiráció volt, akkor kell legyen egy olyan teória, amely megmagyarázza a tényeket, a hivatalos teória pedig ezzel szemben palástolja azokat. Az egyik fontos körülmény, amely rávilágít a hiányosságokra, a New York-i épületek bontásának módja. Volt szerencsém hét évvel ezelőtt egy ausztriai konferencián az északi torony gondnokáva beszélni.  Egy nyilvános előadáson is elmagyarázta, hogy szeptember 11-én, az hiszem, egy keddi nap reggelén, 8 órakor gyülekezője volt brigádjának a második földalatti szinten, és hirtelen erős robbanásokat hallott alulról. Erre semmiféle magyarázatot nem talált. Néhány perccel később egy férfi viharzott be a irodájába, aki égett, már vált le a hús a csontjáról, de még el tudta mondani, hogy egy liftben érték őt az alulról feltörő lángok. Majd később – folytatta –  halk robbanásszerű hangokat hallott valahonnan felülről. Nos, erről a tényről a hivatalos híradásokban egyáltalán nem volt szó. Több száz ember hallott robbanás-sorozatot, és ha ezt nem is vennénk figyelembe, az interneten sok jó dokumentumfelvételt lehet látni róla: például  Richard Gage Kaliforniában készített egy különleges filmet délután, csak hogy megmutassa, hogyan omlanak össze a tornyok, valamint a Hetes Épület, melybe nem repült bele repülőgép. Gyakorlatilag a szabadesés sebességével omlik össze!
Ezt a látványos összeomlássorozatot nem lehet egy, kettő, három vagy négy repülőgép ott fent történő becsapódásával megmagyarázni, csak – hogy is mondják ezt? – tervszerű lerombolással. Tehát ha tervszerű lerombolás volt a dolog hátterében, akkor minden úsjágírónak és kutatónak meg kell kérdeznie, mi folyik itt? Tiszta sor, hogy terrortámadás volt, de a két repülőgép épületbe való beleütköztetése nem magyarázat arra, ami utána történt – ez mindenki számára a napnál világosabb, akinek egy kicsi fogalma is van a fizika törvényeiről.
Úgy tudom, még az a teória sem nyert bizonyítást, hogy a merénylet hátterében Osama Bin Laden – akit azóta állítólag megöltek – és csapata áll.  Ez a kép azóta sem állt össze. Szóval ki tette? A média már nagyon ért ahhoz, hogy globális hatású történéseket egy bizonyos módon fogadtasson el a világgal.

Volt egy a szeptember 11-ét megelőző esemény, melyet behatóbban tanulmányoztam rövid publikációmhoz, és ez Pearl Harbour volt. Ha megnézzük Pearl Harbour igazi történetét, melyet még az akadémikus történészek is lejegyeztek abban az időben, és amit én már ismertem szeptember 11-e előtt is, nos, akkor láthatjuk a tényt, hogy az egész világ elhisz egy történetet, amelynek hamis voltát már 1947-48-ban tisztázták. S ez – az emberek ellenőrzés alatt tartása szempontjából – elég nagy előrehaladás. Látható: az egész világ elhiszi azt a történetet, amit el akarnak hitetni vele. Pearl Harbour jó példa erre. Aztán ott van például a szintén megkérdőjelezhető „holdbéli eset”. Tudatosan mondom azt, hogy „holdbéli eset”. Az már tisztázott, hogy sok momentumot a stúdióban vettek fel, például Armstrong úr híres mondatát is, nem biztos, hogy jól idézem szó szerint: „Kis lépés egy embernek, óriási lépés az emberiségnek”, vagy valami ilyesmi, szóval ez egy stúdióban elhangzott mondat volt!! Tehát nem a Holdon mondta, holott úgy tálalták, és van még egy csomó más manipuláció is ebben az ügyben, de – a lényeg –, hogy a világ bevette…
Aztán jött szeptember 11-e, mely Pearl Harbour-on alapult, és amit rögtön azzal hasonlítottak össze. Mikor hallottam, hogy Pearl Harbour-t emlegetik, azt gondoltam: „Ó, hát még a kulcsot is megadják hozzá azoknak, akik ismerik Pearl Harbour igazi történetét!” És ez egy nagyon fontos nézőpont. Hogyan lehet befolyásolni a tömegeket azzal, hogy olyan történetet mondunk el nekik, amely nem  a tényeken alapul, mégis sikerül elfogadtatni velük. Ez a hatalom egyik eszköze, mely jelentősen növeli erejét és befolyását. Ez, magasabb szempontból – vagy mélypszichológiai vonatkozásban is nagyon fontos dolog. Nagyobb közösségi hatalomhoz jutunk, ha sikeresen hazudunk a közönségnek. Európa feladata ez lenne: „Nézzük a tényeket! Ne politizáljatok, ne csináljatok hatalmi kérdést mindenből! Mik a tények?”.  Véleményem szeritn az európaiaknak nem kellene kritkával illetni az anglo-amerikai hatalmi elitet amiatt, hogy sikeresen manipulálják a tudatosságot, a saját lustaságuk miatt. Szerintem mi, europaiak csak magunkat hibáztathatjuk álmatagságunkért, gyávaságunkért, mert túl nagy hatással van ránk a pénz hatalma. Ezért hallgatunk, és tesszük, amit diktálnak.  Tudom, hogy akad jónéhány olyan európai politikus, akik nagyon is kritkusak szeptember 11-ével kapcsolatban, de nem merték felvállalni a véleményüket.
–  Elkerülhető lett volnal az első világháború?
–  Az 1890-es években Nagy-Britanniában több olyan elemzés megjelent, amelyek pontos felvázolták a történelmi fejlődés szükségszerűségeit, és kiválóan ábrázolják az ember individuális fejlődését az időben. Tudták például, hogy a szláv népnek missziója lesz a jövőben. Akkor még éretlenek voltak ehhez a küldetéshez. És éppen ezért lehet velük “játszani”, alakítani őket szinte tetszés szerint. Csak szláv körökben működhet a szocialista kísérletet – ezt Nagy-Britanniában pontosan tudták… Idézni is tudnám a mondatokat, melyek arról szóltak, hogy szükség van a következő európai „Nagy Háborúra” (akkor még így emlegették, mert nem tudták, hogy lesz még egy következő is), mielőtt megkezdik a szocialista kísérleteket, a Kelet megdolgozását, abból a dogmábó kiindulval, mely szerintem még mindig érvényben van, mely szerint az angolszász népnek, ahogyan Churchill nevezi, az a feladata, hogy évszázadokon át kormányozza az emberiséget.
Ez egy nagyon mélyre nyúló meggyőződés. Szerintem még olyan embereknek is, mint Clinton, Bush és Obama, ez a hozzáálás van a szívük mélyén, ezzel kapcsolatban semmi kételyük nincs. Így van, és kész. Ebből a nézőpontból – a szocialista kísérletet bevezetéséhez – háborúba kellett vinni Európát. Ausztria és Magyarország voltak azok a helyek, ahol, hogy úgy mondjam, meg lehetett gyújtani a bomba zsinórját. Ha alaposabban szemügyre vesszük a Ferenc Ferdinánd főherceg elleni szarajevó merénylet körülményeit, világosság válik, hogy egy több szinten megtervezett, kreált esemény volt… Vezetnek szálak Moszkvába, Londonba, Szentpétervárra, a politikai szabadkőművesekhez. Vannak még ma is jószándékú szabadkőművesek itt-ott, de tisztán látszik egy újabb keletű impulzus is a szabadkőművesek között, mely különös politikai és gazdasági csoportérdekeket képvisel. Ezek játszottak bele Ferenc Ferdinánd főherceg meggyilkolásába. Minden kétség kívül ürügyet kreáltak a háború kirobbanásához. A kérdés, amit eddig nem tetek fel a történészek csak az, hogy Szerbia és Ausztria eme kifuntdált konfliktusa után miért mozgósította magát Oroszország? Hiszen Oroszország közvetlenül nem volt érintett, így nyugodtan mondhatta volna: „Ha nektek, osztrákoknak, problémátok van Szerbiában, reméljük, megoldjátok.” Ehelyett mozgósították a hadseregüket, de ezt nyíltan nem deklarálták, úgyhogy Németország különösképpen érintetté vált ebben a helyzetben: „Ha egészen a határunkig mozgósítják a hadseregüket, nos, akkor nekünk is tennünk kell valamit.” Közismert tény, hogy Helmut von Moltke, aki azon időknek az egyik leggyengébbnek, pipogyábbnak kikiáltott egyénisége volt, a kitörés előtt két nappal hivatalos üzenetben szólította fel Oroszországot: „Állítsák meg a mozgósítást! Ez nagy veszélyt jelent ránk nézve!” Ő tehát megpróbálta. És csak amikor nem érkezett pozitív válasz, bízta a döntést a császárra, aki pedig háborút hirdetett, és csak ennyit tett, de még ezt se tette volna, csakhogy volt még egy zavaró tényező akkoriban (csak nagyon röviden mondom), hogy az angolok látványosan kifejezték: nem támogatják Franciaországot.
Szóval teljes volt a zűrzavar Berlinben, de mivel az orosz mozgósítás folytatódott, kihirdették a háborút. Így történt Németország hirdetett elsőnek háborút. Könnyű Németországra mutogatni és azt mondani: „Ti kezdtétek!” De ez nem magyarázza meg azt, hogy kezdte mozgósítani hadseregeit Oroszország, miért nem adott Nagy-Britannia érthető magyarázatot a diplomaták által feltett kérdésekre. „Semlegesek maradunk.” – hangozatták. De nem ez történt. Tulajdonképpen azonnal benne voltak a háborúban nyakig. Tehát összeesküvések és diplomáciai hazugságok egész hálózata létezett. De hogy visszatérjünk az alapokhoz, szükség volt erre ahhoz, hogy a szláv népek idomításába fogjanak Keleten, melyet egy hetven évig tartó szocialista kísérlettel kezdtek. Ez, mellesleg, most is tart. Csak most globalizációnak hívják. Mondhatjuk: ez csak egy másik arca a szocialista kísérletnek. A háborút ráerőltették Európára. Az európaiak ezt a folyamatot megelőzhették volna, és akkor lett volna esélye a Monarchiának, ha a nemzetiségi kérdést okosabban sikerkül megoldaniuk. Ferenc Ferdinánd főherceg és Rudolf nagyherceg látták ezt a problémát, de nem voltak elég erősek hozzá.

– És a fiatalok?

– Fontos, hogy legyenek olyan fiatalok, akik megkérdezik: „De hát MI TÖRTÉNIK ITT?” Találkoztam fiatal emberekkel Amerikában, Svájcban is, akik igazán elmennek a dolgok lényegéig, és tisztábban látják, milyen világban élünk. És van bátorságuk azt mondani: „Ha ezek a dolgok megtörténhetnek, hogy ilyen mindent meghaladó mértékben manipulálják az igazságot, mesterségesen formálják a véleményt, akkor nekünk fel kell vállalnunk az igazság megmutatását.” Szóval azt hiszem, bátorítanunk kell a fiatalságot arra, hogy legyenek függetlenek az igazság keresésében, és hogy kifejlesszék magukban a meggyőződést, hogy az igazságot meg lehet találni – bár nem mindig könnyű. Erősítenünk kell a meggyőződésüket:  mindig a felszín mögé kell nézni. Ha ezt nem tesszük meg – hisz látjuk, hogy vannak manapság is olyan fiatalok, akik elmerülnek…, például az alkoholmámorban, kábítószerfüggőségben, „szerelmi paradicsomokban”  –  még Svájcban is működnek ilyenek… Ők azok, akik érdektelenségbe süppedve azt gondolják: „Mit nekem a világ, minden hazugság és mocsok. Mit tudok én ez elllen tenni?” Ez elsősorban nevelési probléma. Hol vannak azok az iskolák, amelyek arra tanítják a gyermekeket, hogy saját ítéletet és véleményt formáljanak, s azt vegyék alapul, ahogyan maguk látják a világot, és ne csak az általános önkényes, ránk erőltetett véleményeket vallják?
Hol vannak az ebben a szellemben nevelő tanárok? Hol vannak azok az állami intézmények, amelyek támogatják őket ebben? Ezért van szükségünk szabad iskolákra! Ez is része a hármas tagozódásnak. Az állami felügyelettől független iskolák. Fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik egyszerűen, világosan tudnak beszélni az új pénzügyi rendről. Arról, miért rossz az, hogy a pénz szüli a pénzt, anélkül, hogy valós érték állna mögötte. És arról is, hogyan lehetne ezen változtatni… Ám ehhez egy nemzetközi társaságot kell létrehozni, mert nem egyetlen államférfi, vagy nem egyetlen nemzet tudja kézben tartani, kezelni ezt az ügyet. De terjeszteni kellene az újfajta pénzkezelési módszereket is, és a történelmi folyamatokat mélységeiben ismertetni a nagyobb tudatosság eléréséhez. Másképpen ez az érdekes és egyre szélesebb körben terjedő „Foglaljuk el a Wall Street-et” mozgalom is kontrollálható lesz, és már láttunk is benne felbukkanni bizonyos arcokat. Nos, talán felvilágosíthatnánk ezeket a fiatalokat azon tény hátteréről, hogy nem is olyan régen volt egy pápa, aki érdeklődött a szellemtudomány iránt. Magánemberként meggyőző módon beszélt arról, hogy mit gondol a reinkarnációról.
Nagyon érdekes választ adott erről közeli barátjának, aki gyakran tartózkodott nála Castel Gandolfo-ban. Először azt mondta: „Ezt a kérdést inkább Ratzinger bíborosnak kellene feltenni” (ekkoriban ő volt a pápa) – nem akart egyenes választ adni. Aztán azt mondta: „Nos, ha megnézzük a bibliát, találunk olyan részeket, amelyek a reinkarnáció mellett, és olyanokat is, amelyek nem támasztják alá.” A férfi, aki e kérdést feltette, barátságosan de kitartóan tovább faggatta: „Szeretnék választ kapni Öntől, őexcellenciája!”  Erre elmondta, hogy ismert egy papot Lengyelországban, aki filozófiát is tanított, aki naponta kiment az emberek közé és aki meg volt győződve a reinkarnációról. Ez a férfi Robert Spearmann, nyugdíjas professzor Münchenben, aki elmesélte ezt Peter Archiati-nak, aki leírta ezt, mi pedig publikáltuk.
Szóval ez a történet is alátámasztja, hogy Voytila, aki szláv pápa volt, fiatalemberként antropozófiai könyvtárakba és körökbe járt, és korszakokat tanulmányozott. Ismerte persze Valenting Tomberget is, aki antropozófus volt, majd katolikus lett, megvoltak a könyvei, stb., stb. Szóval elmondhatjuk, hogy még az egyházban is vannak vezető karakterek, akik magánemberként érdeklődnek az antropozófia és a reinkarnáció iránt. Az persze érthető, hogy nem mehetnek oda a bíborosaiknak, azt mondva: „Nézd, foglalkoznunk kell a reinkarnációval!”, de Voytila a maga módján érdeklődött iránta. Ratzinger, a mostani pápa, másmilyen. Őt nem érdekli ez a kérdés. Tud róla, tudatában van, de az ő felfogása másmilyen. Szerintem tulajdonképpen száz évvel ezelőtt nagyszerű hozzállás volt az a szabadság, hogy elfogadjuk a reinkarnációt és a karmát, vagy ezek lehetőségét. De ma már nem annyira az, amikor vannak materialista irányultságú és spirituálisan nyitott emberek is.
Nagyon sok spirituálisan nyitott ember van manapság, de két kategóriára lehet osztani őket. Az egyik csoport olyanokból áll, akik nagyon könnyen szeretnék megszerezn a spiritualitást, mint egy árucikket, akik elmennek egy guruhoz vagy meghallgatják a Dalai Láma szép előadásait, amelyek nem provokálják túlzottan a gondolkodásukat, és van a másik csoport, ők azok, akik készen állnak arra, hogy keményen megdolgozzanak szellemi fejlődésükért, mint a mérnök, aki keményen dolgozik azért, hogy megértse a statika és a fizika törvényeit, mielőtt megépíti a hidat, és tudja, hogy enélkül nem megy. A híd összedőlne… A reinkarnációval pedig az a helyzet, hogy sok információ kering róla, de nem mindig megalapozottak, gyakran illuzórikusan szubjektívek, nem bizonyíthatóak. Nézzük, mit csinált Steiner! Ő kemény kutatói munkát végzett spirituális szinten, hogy úgy mondjam, minőségbiztosított. Mindennek alaposan utánajárt, mielőtt a világ elé tárta. Tehát nagyon fontos megértenünk, hogy olyan pontosnak és felelősségteljesnek kell lennünk a spiritualitás közegében dolgozva, mintha fizikai közegben tennénk meg ezeket a lépéseket. Senki sem vezetne autót, ha azt hallaná, hogy a kocsit néhány spirituálisnak mondott látomás és képzet alapján konstruálta valaki. Nem kérdés, hogy nem ülnék bele… De szellemi téren mégis sok ember elfogad ilyen képzetek alkotta járműveket. Ez egy szakadékos, veszélyes terep. Nem életbiztosítás! Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy a természettudományok találkozniuk kellene a szellemtudománnyal, de ezt – mint tudjuk –  igen nehéz kivitelezni, mint minden komoly természettudományos munkát. Ez a probléma elvezet a gyakorlati megvalósítás kérdésköréhez. És itt jön Steiner igazi célja. Steiner számos karmakutatást hagyott hátra, – ezek megtalálhatóak az interneten –, s ezek közül is az egyik legfontosabb Rudolf főherceg karmikus háttere, karmikus kapcsolata Rómával.  Steiner karmakutatásaink pontos tanulmányozásával letehetnénk a történelmem szemléletének új alapjait. Erre van szükség.

–  Rudolf Steiner?

– Szerintem, hogy rövid legyek, Rudolf Steiner a szellem első tudósa, aki a természettudomány tudományos módszereit, a gőteanizmust alkalmazni tudta a spirituáis tények világában. És amit szeretek benne…. Biztos vagyok benne, hogy néhány évszázadon belül nyilvánvaló lesz sok ember számára… Mindenki elfogadja a logika törvényeit, melyeket Airsztotelész fektetett le. Ma senki sem mondaná, hogy „Jaj, Arisztotelész az egy olyan fura figura volt. Furán viszonyult a nem görög népekhez, a barbárokhoz, stb.” Szerintem senki nem vonja kétségbe, hogy egyetemes törvények kiváló kutatója és felfedezője volt. Biztos vagyok benne, hogy ugyanez történik majd Steinerrel is előbb vagy utóbb. De ez beletelhet egy kis időbe, mert óriási területeket ölelnek fel a kutatásai, sok gyakorlati dolgot tett lehetővé, és mindezek problémássá teszik őt azon áramok számára, amelyeket nem egyetemes, hanem egyéni érdekek mozgatnak. Találunk ilyen áramlatokat vallási, gazdasági és politiai téren is. De ha az emberek, különösen a fiatal emberek látják Steiner mint gondolkodó, mint kutató, mint újító szellemtudós eredményeit, akkor előbb vagy utóbb megváltozik a róla jeleneg hallgatólagosan is jelenlévő törvény: aki ma karriert akar akadémiai vagy politikai körökben, Steinert nem is említheti, mert a süllyesztőben találja magát. A jövőben szerintem ez mindenképpen változni fog. És ez nagy mértékben függ a fiataloktól is.

– Van-e üzenete a fiataloknak?

– Azt mondom nekik: bízzanak az életben, bízzanak az élet mélyebb aspektusaiban, kössék ezt össze a reinkarnációról való meggyőződéssel, és talán egyre inkább saját tapasztalattal is. Ha van reinkarnáció, akkor nem tudják megölni, lerombolni egy emberi lény legbensőbb esszenciáját. Megsemmisíthetetlen. Az üzenetem: „Ébredjetek fel és találjátok meg a bennünk lévő örökkévalót, azért, hogy jobb lehetőségetek legyen a mai idők és a mai világ problémáival szembenézni, és azokat megoldani. Menjetek mélyebbre, nézzetek a felszín alá, hogy alkotó részei tudjatok lenni ennek a világnak, és egyéni felelőségetekkel formáljátok emberibbé!” Ez lenne az én reményem, az üzenetem – talán túl sok…

Köszönöm