Fordulópont?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki felkerekedett és elindult, hogy megnézze, mi is van az üveghegyeken túl.

Mezítláb ment, semmije nem volt, még hamuba sült pogácsát sem kapott az útra.

Az egyetlen dolog, amit mégis kapott, egy kis láng volt, amit őriznie kellett a vándorlás során. Mielőtt elindult az útra, egy hangot hallott, mely azt mondta: ha nem vigyáz a lángra és kialszik, mielőtt célba ér, kőbálvánnyá válik örök időkre.

A fiú nem tudta, mit is kell keresnie, de a lángocska vezette az úton.

Az üveghegyhez érve mászni kezdett. A csúcsról letekintett a túloldalra, és abból, ami a szeme elé tárult, sejteni kezdte, mi vár rá odaát.

Leereszkedett hát az emlékek nélküli országba. Bejárta a hatalmas földet, megismerte lakóit, és megpróbált beilleszkedni közéjük. Nem sikerült, pedig mindent megpróbált. Élt kunyhókban, egy fedél alatt a nyomorral, parolázott királyokkal és királynőkkel és éveket töltött udvaraikban, de sehol nem találta a helyét.

Sokan próbálták marasztalni.., de a fiúban minden marasztaló szó mögött felsejlett egy lény alakja, egy démon árnya… és ment tovább az úton.

Napra pontosan 3 hónapja a fiú visszaindult az üveghegyen túlról, hogy elhozzon valamit a középföldén élőknek abból, amit hosszú vándorlása közben összegyűjtött.

Szándékait sokan nem értették, kinevették, vagy sajnálták…
És voltak olyan középföldiek, akik segítő kezet nyújtottak felé, és olyanok is, akik saját céljaikhoz próbálták felhasználni őt, ám az idő megmutatta, hogy ők maguk is segítségre szorulnak, és nem azok, akiknek mutatják magukat. Maszkjaik és jelmezeik rájuk tapadtak, szívük megkeményedett, és kincsekkel teli tarisznyájuk lehúzza vállukat.

A fiú 3 hónapja hazatért.

A középföldiek nézegetni kezdték, amit elhozott nekik, beszéltek róla, előbb kevesen, majd egyre többen; utóbb már olyan sokan, hogy a fiú csak ámult-bámult. Hát ez meg hogy lehet? Hát ők nem emlékeznek?
Ez itt nem az emlékek nélküli ország!!
A fiú egyre szomorúbb lett, mert látta, hogy az üveghegyek olvadoznak és az emlékek nélkül élők földje egyre közeledik középfölde felé.
És látta, hogy amit hozott, abból majd minden terméketlen talajra hullott.
Sárkányok földjére érkezett volna? Hiszen őt is megpróbálták elpusztítani…

A fiú egyre csak  keresett, de nem talált elég igaz embert maga körül.

Pedig ha legalább tizenkettőt fellel, talán még meg tudják akadályozni az emlékek nélküli föld terjeszkedését.

És egyszerre hirtelen nagy csönd lett… Mélységes csönd… Vihar előtti csönd…

A fiú tudta… A vihar egyre közeledik…

És már azt is tudta, hogy nincs mit tenni.

És ekkor megtörtént…

Lehunyta a szemét és 45 év küzdelem után megszállta az a nyugalom, amit mindig is keresett hosszú vándorlása során.

Hazaért.

Középre.

És ekkor azt is megértette, hogy mi volt az a láng, amit rábíztak, amit végig az úton őriznie kellett, és ami mindig vigyázott rá, még akkor is, amikor megpróbálták a lánggal együtt elpusztítani.
Azt is megértette ekkor, hogy miért kellett mindazt átadnia az embereknek, amit magával hozott.

A fiú mostmár nem beszél, nem kérdez, nem érez fájdalmat, nem érez örömöt.

A fiú ismét útra kelt, de már nem az üveghegyen túlra…

Igen, útra kelt, még mindig mezítláb, tarisznyával a vállán, de a tarisznya most már nem üres. Tüzet visz benne.

Mert egy feladata még hátravan.

Fogel Frigyes