Pár évvel ezelőtt megpillantottam egy könyvesbolt kirakatában Vekerdy Tamás egy akkor frissen megjelent könyvét.
Kamaszkorom óta figyelemmel kísértem munkásságát így azon nyomban megvettem a könyvet és éjjel el is olvastam.

A könyv hatására azonnal írtam neki hogy egy riportfilmet szeretnék készíteni vele amíg itthon tartózkodok (mely filmet azóta már rengetegen látták a neten azt viszont sajnos nem tudhatom hogy a könyvet hányan olvashatták)…

Mielőtt meglátogattam Vekerdyt az otthonában “vicces” volt hogy akik megneszelték hogy riportfilmet fogok késziteni vele közülük többen igencsak furcsán néztek rám és durva beszólásokat is kaptam:
“…. te oda mész… ahoz a …”?
Vagy ellenkező reakciókat is:
“de jó hogy odamész és készítesz egy filmet Tamással hisz mi is liberálisak vagyunk”… (?!)

Nagyokat néztem -(hisz abban a pillanatban már közel 16 éve nem magyarországon éltem)- de amikor ismét hazaugrottam pár napra hogy Geréb Ágnessel is készítsek egy rövid riport filmet nos… akkor is csak mosolyogni tudtam “kínomban” a hasonló beszólásokon – “jó szándékú figyelmeztetéseken” azon morfondírozva hogy itt(hon) mindenki meghülyült?!

Azóta eltelt néhány év és tegnap este eszembe jutott hogy vajon mi lenne akkor ha pár -számomra fontos- rövid részletet megosztanék veletek (Vekerdy könyvéből) és így talán egy picit hozzájárulhatok ahoz hogy esetleg megvásároljátok a könyvet vagy egymásnak kölcsönadjátok közös gondolkodásra…

Hosszúra nyúlt bevezetőmet Hermann Hesse – Steppenwolf / A pusztai farkas című könyvéből kiragadott rövid részlettel zárnám majd utána jöjjön pár részlet az “És most belülről” című Vekerdy könyből.

Frigyes Fogel
San Francisco – 27.08.2016

“Amikor felocsúdtam, Mozart ült mellettem, akárcsak az imént. Vállon veregetett és így szólt: – Hallotta az ítéletet. Meg kell szoknia az élet rádiózenéjét. Jót fog tenni. Maga hallatlanul kevés tehetséggel megáldott, kedves, buta fickó, de most már talán fölfogja végre, mit kívánnak magától. Meg kell tanulnia nevetni, ez a követelmény. Meg kell értenie az élet humorát, ennek az életnek az akasztófahumorát. Maga persze az égvilágon mindenre kész, csak épp arra nem amit elvárnak magától.”
Hermann Hesse – A pusztai farkas
Balassi Kiado, Budapest 1997

 

Vekerdy Tamás – És most belülről

“Sokszor eszembe jutott, hogy könyvet kellene írni „és most belülről!” címmel, hogy tükröt tartsunk magunk elé, hogy abban lássuk, mi történik velünk. Hogyan lesznek a gyerek testi és lelki fejlődésére vonatkozó finom, intuitív megfigyelésekből dogmák, hogyan lesz a Rudolf Steinernek oly kedves és fontos világfias (Weltmannisch) eleganciából szektás türelmetlenség; hogyan lesz a világra-nyitottságból (Weltoffenheit) szűkös bezárkózás. Hogyan sodorja a képzetlen, neofita’ gőg és túlbuzgóság kirekesztő türelmetlenség felé ezt a befogadó iskolát, amely a türelmet – és a „devotiót”*’- az egyik alaperényként ismeri el. Hogyan robbannak ki teljesen értelmetlen viták arról, hogy „mi a waldorfos?”, ,ki lehet waldorfos?”. Hogyan tör ki ebben a demokratikus, republikánus iskolában a hatalmi téboly a kollégák között, netán a tanári kar és a fenntartó, vagy a tanári kar és a szülők között, és hogyan érvényesül (és ez a legkeservesebb!) a gyerekekkel szemben is! És még hosszan folytathatnám.Szeretteim óva intettek: nehogy még barátaim között is ellenséget szerezzek magamnak ezzel a „feltárással”. Amely természetesen nem arról szól, hogy „én persze tökéletes vagyok, és most majd megmondom a tutit”. Ha netán ez olvasható ki belőle, akkor ezt a könyvecskét is tüstént be kell sorolnunk a magyarországi Waldorf-mozgalom súlyos – legsúlyosabb – tévedései közé.”
“Irtózatos válságokat láthattunk és élhettünk át magyarországi Waldorf-iskolákban, melyek hasonlóságuk ellenére több pontban is különböztek egymástól.
E válságok egyik fő vonulata az volt, amikor új vagy viszonylag új emberek az alapítókra támadtak. És már ez is mindjárt nagyon kétféle volt. Az egyik esetben az alapítók sok okot adtak erre, kétségbeesett, diktatórikus fellépésükkel, amikor az iskola növekedésével úgy érezték, hogy kicsúszik a kezükből a – mi is?
A hatalom? Igen, sokszor a hatalom. Ez a fellépés annál is rosszabb volt, mert nem nyílt formában mutatkozott meg, hanem a waldorfos tudás – a beavatottság – lila ködfelhőit fújta maga köré, aminek semmi köze nem volt a Waldorf-pedagógia embertani és fejlődés(lélek)tani gyökereihez, vagy módszertani alapjaihoz. „Én tudom – te nem tudhatod, kövess engem vakon, ez a legjobb, amit tehetsz, tekints mesterednek…” – ilyen szózatok szálltak és szállnak ebből a lila felhőből.
Gondoljunk Rudolf Steiner intéseire! Nehogy már saját spiritualista szentimentalizmusunkkal öntsük le a gyerekeket (és az iskolát)! Ezzel csak azt érhetjük el, hogy a gyerekek kamaszkorukba érve minden igazi spiritualizmust is elutasítanak majd maguktól. Viszont fontos volna, hogy kamaszkoruk elérése előtt megtanítsuk őket korrekt üzleti lelkieket fogalmazni. (A nevelés művészete. Metodika-didaktika.)
Továbbá: éppen a vallásos sóvárgású szívek azok, amelyek készen állnak a pusztító szektarianizmusra. Egy gondolkodási rendszert, amelynek filozófiai, kozmológiai, vallásos összetevői vannak, súlyosan i fenyeget a szektásság és a dogmatizmus veszélye. Ami ezt kivédheti, \ az egyedül a mélyen gyökerezés a mindennapi gyakorlati életben. S Gyógyászatban, gyógyszerkémiában, nevelésben, gyógypedagógiában, : mezőgazdaságban stb. Ha önök most megkérdeznek engem – folytatta Rudolf Steiner ezt a gondolatmenetet az úgynevezett karácsonyi ciklusban, melyet Dornachban tartott tanárok számára 1921. december 23-ától 1922. január 7-éig -, hogy mit csinálnék most a legszívesebben, ezt válaszolnám: bankokat szeretnék alapítani. (Cím: A testi-fizikai egészséges fejlődése, mint a lelki-szellemi szabad kibontakozásának alapja.)
Tehát: józanság mindenekelőtt. Két lábbal állni a földön. Aki nem tud tisztába jönni a kettős könyvvitellel – a lombard-ügylettel -, az ne foglalkozzon spirituális dolgokkal – tanácsolja Rudolf Steiner.”
“Időnként a szektás korlátoltság minősített eseteivel is találkozunk a tanárok szülők ellen folytatott harcában.
Rudolf Steiner többször is utalt arra, hogy a Waldorf-iskolák igazi fenntartói körét a gazdasági élet szereplőinek kellene szolgáltatnia; az ő szabad adományaik alapoznák meg a Waldorf-iskolák szellemi értelemben szabad működését.
Magyarországon is vannak ma már olyan szereplői is a gazdasági életnek, akik szabad adományaikkal lelkesen támogatják – támogatnák, többnyire még csak szülőként, de nem kizárólag így – a Waldorf-iskolák működését.
Nagyon sok helyen találkozhatunk azokkal a civilekkel, akik vagy saját kezük munkáját, vagy vállalkozásuk tevékenységét bocsátják az iskola rendelkezésére, például építkezésekben, átépítésekben, tatarozásokban.
Nemegyszer előfordul, hogy ezek a nagyszerű adományok csak az első percekben váltanak ki lelkesedést és elismerést a tanári karból – és esetleg a többi szülőből. Azután halljuk a különböző ostobaságokat, mint például a „na persze, neki telik rá…” – és hasonló kiszólásokat. (És a másik? Akinek szintén telne vagy ennyi, vagy több, vagy kevesebb – ő miért nem aktivizálódik?)
Azután eljön az idő, amikor ezek a segítők és támogatók – akik például a Waldorf-tanári konferenciákkal szemben járatosak a gazdasági, jogi, technikai életben – tanácsokkal, javaslatokkal mernek előállni. (A javaslatok többnyire nagyszerűek, biztosítanák a Waldorf-iskola hosszú távú létét, netán felvirágzását.) A tanári kar azonban kapásból – nyugodtan mondhatom: vizsgálódás nélkül – elutasítja ezeket. „Mit képzel? Most már majd ó’fogja megmondani, hogy mit kell csinálni? Azért, mert pénze van?” „Nem engedhetjük be a sátáni pénzt az iskola életébe!”
(Persze: ez is elég szélsőségesen egyoldalú, bár szívemnek kedves interpretáció; mert igenis előfordul, hogy a támogatók túlságosan beleszólnak a tanárok dolgaiba is. És ilyenkor kevés az erő és a jóakarat a kompromisszum kölcsönös keresésére. Kicsap a gyűlölet lángja – „minden összekeveredik”…)
De tény, ami tény – s ami beteg közéletünkből is következik: nemegyszer megsértik, sőt, elüldözik ezeket az egyébként kitűnő embereket, akiket „az isten is nekik teremtett”, szűk látókörű pénzügyi, gazdasági tudatlanságból, irigykedő hatalomféltésből és még ki tudja milyen indulatoktól fűtötten.
Jósolható: ha a Waldorf-iskola e tekintetben nem tér jobb belátásra: veszve van!
De természetesen mindez egyáltalán nem következik a Waldorf alapelvekből vagy „Rudolf Steiner tanításaiból”.
Ellenkezőleg.

Azokat a Waldorf-tanári konferenciákat, melyek a fenti módon gondolkodnak – hogy nem kellenek nekünk „a gazdagok”, mi a szellem tisztaságában akarunk élni -, a teljes meddőség, a kiürült szellemi élet sterilitása fenyegeti. Miközben a Wal- dorf-iskolát levágják tápláló gyökeréről, a gazdasági életből származó támogatásról.
(És: a pénz nem – vagy nem csak – a sátán, a mammon működési tere. Ez csak a fonákja. A színe: a szellem a pénzben válik tevékennyé Steiner közgazdasági tanításai szerint. Ehhez persze az akarat megfelelő működésére van szükség.)
Jó volna, ha agyunkba vésnénk:
Korunk negatív tendenciái ellen érvelni értelmetlen; az ellenérvek logikai hibátlansága és nagyszabású találati biztonsága (emberfeletti éleselméjűsége) felőrlik a vitába bocsátkozót; értelmes és szükséges azonban olyan eszközökkel élni, mint: szabad kulturális intézmények alapítása, melyeket morális erőből finanszíroznak és védelmeznek.
(Rudolf Steiner, 1924. augusztus 1.)”
“Amikor pedig először mutatta be a világnak a Waldorf-iskolát, (Rudolf Steiner) 1922-ben, Oxfordban, akkor ezt a témakört a következőképpen foglalta össze:
A Waldorf-iskola nem világnézeti, hanem módszertani iskola.
Aki úgy véli, hogy a Waldorf-iskola antropozófus iskola, az sem a Waldorf-pedagógiát, sem az antropozófiát nem érti.
Újra csak meg kell ismételnem: a Waldorf iskola alapelve (princípiuma) nem az, hogy világnézeti iskola legyen, hanem egy módszertani iskola. Módszere az ember megismerésén alapszik, és amit el akarunk érni ezzel a módszerrel, az az, hogy a gyerekekből fizikailag egészséges és erős, lelkileg szabad és szellemileg tiszta embereket neveljünk.”
“És végül, vigasztalásul, egy középkori mondás:
Ahol valami jó készül, oda sereglenek az ördögök’.
(Hogy megakadályozzák.)
A gondok is azt bizonyítják, hogy itt valami jóra – az eddigi iskolázásnál sokkal jobbra! – nyílik lehetőség!
(Mint minden alternatívában!)
Éljünk vele!
Első lépés ehhez: a kíméletlen önvizsgálat.
Amelynek soha nincsen, soha nem lehet
VÉGE”